Egészség

A kézírás az egészségről is árulkodik

A kézírás alapján nemcsak az ember jellemére lehet következtetni, de az egészségi állapotára is.

A grafológia tudományát elsősorban a kriminalisztikában vagy állásinterjúk során alkalmazzák, hogy minél többet kideríthessenek az adott személy jelleméről. Arra is lehetőséget nyújt azonban, hogy egészségügyi problémák jeleit keressük az írás mögött.

Magas vérnyomás. A magas vérnyomás mellett papírra vetett szöveg betűi nagyon reszketegek, az írás teljesen eltérhet ugyanannak az embernek normális vérnyomás mellett papírra vetett írásától.

Skizofrénia. Írás közben kontrollálni a kezet komoly feladat az agynak, skizofréniás páciensek esetében sokszor nem is sikerül. Az írásuk szinte olvashatatlan, és az is jellemző, hogy az egyes részeit mintha nem is ugyanaz az ember írta volna.

Az írásunk szinte mindent elárul rólunk
Az írásunk szinte mindent elárul rólunk

Terhesség. A kézírás megváltozása állítólag már az előtt árulkodó lehet, hogy az illető nő tudatában lenne a terhességének. Vizsgálatok szerint a terhes nő írásában nagyobb hangsúlyt kapnak a betűk középső zónái, azon belül is az “o” és az “a”.

Autizmus. Az autisták írásképe is őriz jellegzetes vonásokat. Ilyen a “hezitálás”, a sok megszakítás az írásban. Ennek oka, hogy a motoros funkciók romlása miatt az agy és a felső végtagok közötti kommunikáció rossz, amit tovább súlyosbít, hogy az érzékelőrendszer hiányosságai miatt a beteg sokszor nem találja el a pontos helyet a papíron, ahová a tollat tennie kellene.

Parkinson- és Alzheimer-kór. Előbbi betegségre jellemző a remegés, a lassúság, a merevség és a rossz egyensúlyérzék, ami az írásképben úgy mutatkozik meg, hogy az illető nagyon apró, görcsös betűkkel ír, az írásképe zsúfolt, olvashatatlan. Ezzel ellentétben az Alzheimer-kórra a túlságosan is szellős íráskép a jellemző, ami a betegséget uraló feledékenységre vezethető vissza.

Forrás: healthypanda.net

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top