Egészség

40 fokos lázas gyereket küldtek el az ügyeletről

40 fokra szaladt föl a láza a 8 éves kisfiúnak, akit szülei előbb Budakeszire, majd a budapesti Szent János Kórház ügyeletére vittek. Utóbbiból egy vizsgálat után a Bethesda Gyermekkórházba irányították a családot, mondván, hogy lakóhelyük szerint január óta már oda tartoznak.

A Nagykovácsiban élő nyolcéves Dánielt szülei 39,5 fokos lázzal vitték orvoshoz. A Budakeszin található orvosi ügyeleten azt tanácsolták, inkább a Szent János Kórházba vigyék a gyereket, akinek akkor már 40 fokra kúszott fel a láza. Ott meg azt mondták, nem ők az ügyeletes kórház, Nagykovácsi a Bethesdához tartozik – január óta.

Frissítés: Madarasi Anna, a Szent János Kórház gyermekosztályának főorvosa az NLCafénak elmondta, hogy a beteg gyereket kollégái megvizsgálták és – miután kiderült, hogy állapota kórházi ellátást nem igényel – azt tanácsolták a családnak, menjenek haza, adjanak a gyereknek lázcsillapítót és ha romlik az állapota, akkor keressék fel a lakóhelyükhöz közelebbi egészségügyi intézetet.

A család számára nemcsak azért elkeserítő az eset, mert Nagykovácsiból közel egy órás autóúttal érhető el a Bethesda gyermekkórház, hanem hogy ide-oda küldözgették őket. Ha Dani még decemberben betegedett volna meg, akkor csak a Jánosban is fogadták volna.

Hír TV úgy tudja, az egészségügyi ellátó rendszert 2012-ben alakították át, az ellátási kötelezettségeket újraosztották a kórházak között. A lakóhely szerint határozták meg, kinek hová kell fordulnia a különböző betegségekkel. A területi ellátási kötelezettség több településen idén január elsejétől is változott.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top