Egészség

Számítógép mondja meg, mikor fogsz meghalni

Olyan szoftvert fejlesztettek a kutatók, amellyel előre jelezhetik a szívbetegeknek, meddig fognak élni. Ez segíthet a megelőzésben.

A vizsgált esetek 80 százalékában eltalálja a brit Medical Research Council kutatói által kifejlesztett számítógépes program, meddig él a vizsgált szívbeteg. Az Index cikke szerint az orvosi találati arány ennél rosszabb volt, mindössze 60 százalék körüli.

A program öt évvel előre tudja jelezni az élet várható végét, miután a kutatók betáplálták 256 páciens MRI-felvételeit, kardiológiai adatait és vérteszteredményeit. Az algoritmus minden szívverésnél harmincezer különböző pont mozgását azonosította. Az adatokat összevetették nyolc év egészségügyi nyilvántartásával, így a gép megtanulhatta, hogy a páciens halálához közeledve milyen élettani anomáliák lépnek föl – olvasható az Indexen.

A kutatók szerint a mesterséges intelligenciát más területeken is használni lehetne – például annak a meghatározására, hogy egy páciensnek szüksége van-e pacemakerre. Mielőtt azonban mindenki számára elérhetővé tennék a szoftvert, a módszertant más betegekkel, más betegségekkel és más kórházakban is tesztelni szeretnék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top