Egészség

Forgalmas út mellett laksz? Van egy rossz hírünk…

Egy friss kutatás szerint a nagy forgalmú utak mellett élőknél gyakrabban alakul ki az egyik leggyakoribb pszichiátriai zavar.

Az ontariói közegészségügyi hivatal kutatása szerint azoknál, akik a forgalmas utak 50 méteres körzetében élnek, nagyobb a kockázata a demencia kialakulásának. Ez a pszichiátriai zavar jellemzően 60 év felett alakul ki, és főleg a rövid, illetve a hosszú távú memóriát, súlyosabb esetben a mozgást és a nyelvhasználatot is érinti.

A nemrég elvégzett kutatás eredményei szerint az 50 méteres körzetben élőknél 7 százalék, az 50-100 méteres körzetben élők között 4 százalék, a 200 méteres körzetben élőknél 2 százalékkal növekszik a demencia kialakulásának kockázata.

“Minél közelebb lakik valaki egy ilyen úthoz, annál nagyobb a rizikó – magyarázta a CNNnek Ray Copes, a Public Health Ontario munkatársa, a kutatás egyik vezetője. – 200 méteres körzeten belül érezhető a hatás.”

A kutatók az utaknál a járművek napi mennyiségét vették alapul, nagyjából egy átlagos autópálya forgalmával számolva – ez tekinthető forgalmasnak a vizsgálat alapján.

A korábbi kutatások alapján a tudósok arra gyanakodtak, hogy az agy idegpályáinak leromlása a légszennyezés és a megnövekedett zajhatás eredménye. Egy nemrég elvégzett vizsgálat azt is megállapította, hogy a levegőből belélegzett szennyező anyagok egy része az agyban rakódik le.

A demencia kialakulását szintén befolyásolja az olyan szennyező anyagok jelenléte, mint a nitrogén-dioxid, illetve a szálló por, azonban a tudósok szerint további tényezők is közrejátszanak a betegség kialakulásának folyamatában.

Copes és kutatócsapata azt is vizsgálták, hogy a nagy forgalmú utak közelsége milyen hatással van más neuro-degeneratív betegségek, például a szklerózis multiplex és a Parkinson-kór kialakulására.

A kutatócsoport tagjai tíz éven át elemezte a kanadai Ontario tartomány 20 és 85 év közötti lakosainak egészségügyi adatait. Ez összesen 6,6 millió ember megfigyelését jelentette 2002 és 2012 között. A lakosoknál irányítószámuk alapján állapították meg, hogy milyen közel laknak a nagyobb utakhoz, ezt pedig összevetették egészségügyi adataikkal, hogy megállapítsák, a fenti három tünetegyüttes közül melyik alakul ki a leggyakrabban a vizsgált időszak során.

Nem csak a zaj okozza a problémát (Fotó: Tumblr)
Nem csak a zaj okozza a problémát (Fotó: Tumblr)

A Parkinson és a szklerózis multiplex esetében nem találtak összefüggést, azonban a demenciánál a fent említett arányokat tudták azonosítani.

A demencia világszerte több mint 47 millió embert érint, ez a szám pedig évente 7,7 millióval növekszik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint. A demencia jelenleg gyógyíthatatlannak számít, nem létezik igazán hatékony kezelési módszer sem.

A tudósok most arra tesznek kísérletet, hogy megállapítsák, milyen szennyező anyagok esetében a legerősebb az összefüggés, illetve azt is, hogy a zajszennyezés milyen szerepet játszhat az idegrendszeri elváltozások kialakulásában.

“Szeretnénk megérteni, hogy mik az okok, és hogy milyen hatékony megelőzési módszerek létezhetnek” – tette hozzá Hong Chen, a kutatás másik társszerzője, a University of Toronto munkatársa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top