Egészség

Szívszaggató okból hordta ki halálos beteg babáját az anya

A várandóssága 19. hetében tudta meg, hogy kislányának nem fejlődik megfelelően az agya. Az orvosok felajánlották az abortuszt, de Abbey nemet mondott.

Alighanem ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit az életem során meg kellett hoznom” – nyilatkozta a 34 éves oklahomai nő a Daily Mail című brit lapnak. Hozzátette, mikor várandósságának 19. hetében kiderült, hogy várva-várt kislányának anenkefáliája van, vagyis, hogy az agya nem fejlődik megfelelően, az orvosok felajánlották neki az abortuszt.

Szívszaggató okból hordta ki halálos beteg babáját az anya

Kértünk néhány nap gondolkodási lehetőséget, és egyetértésben a férjemmel végül úgy döntöttem, kihordom Annie-t.” Abbey Ahern a brit lapnak bevallotta, azért döntött úgy, hogy végigcsinálja a terhességet úgy is, hogy tudja, kislánya nem él majd sokáig, mert szeretett volna találkozni vele.

Abbey és szintén 34 éves pilóta férje, Robert végül 14 órát tölthettek lányukkal Annie születése után, a halála után pedig szerveit felajánlották átültetésre. “Hiszem, hogy Annie okkal jött a világra. Azért, hogy segíthessen másoknak” – nyilatkozta Abbey, akinek van már egy öt- és egy hétéves gyermeke.

Szívszaggató okból hordta ki halálos beteg babáját az anya

Olvass még többet a szervátültetésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top