Egészség

Új trükkökkel vernek át a termékbemutatós csalók

A termékbemutatós cégek működését a közelmúltban jelentősen megszigorították. A vállalkozások gyorsan megtalálták a kiskaput, innentől kezdve nem termékbemutatókra, hanem ingyenes szűrésekre invitálják a hiszékeny vásárlókat.

A leendő vásárlókat úgy invitálják a “burkolt” termékbemutatóra, hogy előadást nem tartanak, hanem ingyenes egészségügyi vizsgálatra, szűrésre küldik a meghívókat. A magukat orvosoknak kiadó csalók egészségügyi eszközökkel vizsgálják a vendégeket, a szűrés kiértékelése közben pedig pontosan ugyanúgy tartanak előadást, mint korábban. A hiszékeny jelentkezőknek pedig valamilyen betegségre hivatkozva adják el több százezer forintért a termékeket.

A Budapesti Békéltető Testület olyan esetekkel is találkozott, amikor a “szűrést” követően, ott helyben kötötték meg a hitelszerződést a klienssel, merthogy kölcsönt kellett fölvenni a méregdrága termék kifizetéséhez. A trükkös termékbemutatók kapcsán a NAV már egymilliárdos bírságot szabott ki. A büntetés sem szegi kedvét néhány cégnek.

Kóródy Dávid a Magyar Nemzetnek azt is elmondta, amióta szigorodott a termékbemutatók szabályozása, csökkent a panaszos esetek száma. De továbbra is működnek a fogyasztókat durván megkárosító vállalkozások.

A törvény értelmében sorsolást sem hirdethetnek ezek a cégek, ennek ellenére a meghívásos eseményeken megjelentek levásárolható nyereményt kapnak. A trükk egyszerű, a például 400 ezer forintos nyereménynek köszönhetően a bemutatón 700 ezer forintért kínált termékért a fogyasztó “csak” 300 ezret fizet, pedig valójában máshol feleennyibe se kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top