Egészség

Blogbejegyzésben kért elnézést rákbeteg pácienseitől az ápolónő

Lindsay úgy érzi, minden tőle telhetőt megtett betegeiért, de egészen addig nem érthette meg, min mennek keresztül, míg meg nem tudta, ő is rákbeteg.

“Kedves betegeim! Szívből sajnálom! Egészen mostanáig nem értettelek meg benneteket!” – írta szívbemarkoló bejegyzésében Lindsay Norris. A 33 éves kétgyermekes amerikai anya, aki hosszú évek óta dolgozik ápolónőként az onkológián, szeptember végén tudta meg, hogy hármas stádiumú vastagbélrákban szenved.

Blogbejegyzésben kért elnézést rákbeteg pácienseitől az ápolónő

Lindsay betegségét kollégái viszonylag későn, már előrehaladott stádiumban diagnosztizálták, a fiatal nő ugyanis sokáig nem kért segítséget. Mint írta, a figyelmeztető jelekről vagy nem vett tudomást, vagy az áprilisi szülés számlájára írta. Most gyógyszeres kemoterápiát kap, amit év végén sugárkezelés, majd januárban újabb kör, immár hagyományos kemoterápia követ majd.

“Egészen addig, míg az orvosom nem közölte velem, hogy rákos vagyok, el se tudtam képzelni, milyen érzés lehet ezeket a szavakat hallani” – írta, majd hozzátette, hiába volt tanúja számtalan ilyen beszélgetésnek, hiába közölte sokszor ő maga a rossz hírt, a diagnózis és a rá törő érzések ennek ellenére készületlenül érték.

Norris bejegyzésében bevallotta, mostanáig nem tudta, milyen elképesztően nehéz dolog várni: a diagnózisra, a vizsgálatokra, a gyógykezelésre. “Tudod, hogy ott a testedben a betegség, de nem tehetsz ellene semmit, mert várnod kell. Ez idegtépő” – írta, majd hozzátette, a rossz hírt követően a családja után azonnal a betegeire gondolt.

Blogbejegyzésben kért elnézést rákbeteg pácienseitől az ápolónő

Többet kellett volna beszélgetnünk, és nem csak a gyakorlati dolgokról. Hanem arról, hogy mit éreztek. Hogy aggódtok-e amiatt, hogyan érinti majd a mindennapjaitokat a betegség. Hogy mennyire féltitek a családotokat, hogy a betegség majd megsebzi és összezavarja őket. Hogy féltek, hogy itt kell hagynotok őket. Bocsánatot kérek, hogy nem értettem ezt meg mostanáig.”

Lindsay bejegyzése, amit eredetileg kizárólag a családtagjaival és barátaival akart megosztani, mostanra vírusszerűen terjed az interneten.

Olvass még többet az ápolónőkről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top