Egészség

Óriási botrány lett az alkalmazás, ami “lefogyasztja” a gyerek arcát

Miközben az amerikai szülők tajtékzanak, a készítők a plasztikai sebészet olcsó alternatívájaként reklámozzák alkalmazásukat.

Nemcsak a szülők, hanem a gyerekvédelmi szervezetek is felháborodtak azon a mobilos alkalmazáson, ami elsősorban gyerekeknek készült, és lehetővé teszi, hogy a saját fotóikat úgy módosítsák, hogy végül hasonlítsanak kedvenc színészeikhez. “Megváltoztathatják a hajuk színét, a szemük és arcuk formáját” – mondja az egyik felháborodott szülő, aki szerint az alkalmazás káros a gyerekek fejlődésére.

Óriási botrány lett az alkalmazás, ami

És nem ő az egyetlen. Több, a gyermekek egészséges fejlődésével foglalkozó civil szervezet is szót emelt az alkalmazás ellen, ami szerintük azt sulykolja “játékos” módon beléjük, hogy változtatniuk kell a külsejükön ahhoz, hogy sikeresek lehessenek. “Belegondolni sem merek, hány kisgyerek áll majd oda a tükör elé azzal, hogy nem elég vékony, csinos, vagy menő. Hogy hánynak lesznek később evési zavarai közvetve, vagy épp közvetlenül az app használata miatt.”

A hongkongi készítőket egyelőre nem különösebben hatotta meg a heves tiltakozás, és továbbra is a plasztikai műtétek “olcsóbb változataként” reklámozzák az alkalmazásukat. A leírásban négy évnél idősebbeknek ajánlják az appot, elsősorban olyan gyerekeknek, akik szeretnék kideríteni, milyen lenne, ha szív alakú lenne az arcuk, vagy Mangalányokéhoz hasonló a szemük.

Olvass még többet a testképzavarról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top