Egészség

Szétszedik a netezők a plasztikai sebészt, aki “tökéletesre” szabta feleségét

Az asszony éveken keresztül ellenállt férje győzködésének, végül második gyermekük születése után úgy döntött, beadja a derekát. Azóta nincs megállás.

“Bevallom őszintén, sokáig egyáltalán nem érdekelt, mivel foglalkozik a férjem. Elégedett voltam a testemmel, az alakommal, és legnagyobb örömömre ő is az volt”kezdi a 43 éves amerikai nő, Anna, aki az elmúlt néhány évben már több plasztikai sebészeti beavatkozáson is átesett, köszönhetően a férjének.

Szétszedik a netezők a plasztikai sebészt, aki

A férj ugyanis gyakorló plasztikai sebész, aki második gyermekük születése után rábeszélte feleségét a műtétekre. “Szeretett volna egy kicsit átalakítani, ahogy ő mondja, én pedig némi hezitálás után igent mondtam.” Amikor arról kérdezték, miért engedett férje győzködésének, Anna elárulta, asszisztensként sok időt tölt Philip mellett, a sok, nála jóval idősebb, mégis jobb formában lévő nő látványa pedig meggyőzte arról, hogy adhat egy esély az operációknak.

Anna azóta már számtalan kisebb-nagyobb beavatkozáson túl van: férje megnagyobbította a melleit, eltüntette a hasán lévő, megereszkedett bőrt, faragott a csípőjéből, és formába hozta a fenekét is. Ha mindez nem lett volna elég, a sebész felesége arcát is “tökéletesre” formálta egy kis ajak- és arcfeltöltéssel. Az eredménnyel most állítólag mindkettőjük elégedett.

Szétszedik a netezők a plasztikai sebészt, aki

A netezőket azonban nem győzték meg. A házaspár egymás után kapja a kritikákat, melyek többsége kétségbe vonja még azt is, hogy egyáltalán szeretik-e egymást. “Értem én, hogy a férj orvos, de gondolnia kellene arra is, milyen példát mutat a gyerekeinek” – írta az egyik kritikus, mire egy másik megjegyezte, ha ennyiféle operáció kellett ahhoz, hogy a férj “tökéletesnek” lássa feleségét, valószínűleg sose volt elégedett a testével.

Olvass még többet a plasztikai műtétekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top