Egészség

Sikerült a műtét, mégis a poklot éli át Anna néni

Bár az orvosok szerint jól sikerült Anna néni érszűkületműtéte, az idős asszonynak később mégis amputálták a lábát, most az életéért küzd.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban műtötték érszűkülettel a 68 éves Anna nénit. Bár az orvosok szerint a műtét sikerült, utólag kiderült, hogy a lábát húsevő baktérium támadta meg, így amputálni kell.

Anna néni fia a Borsnak azt is elmondta, anyját ráadásul meglopták a fővárosi kórházban.

A bulvárlap megtalálta annak az azóta elhunyt asszonynak a lányát, akitől Anna néni a fertőzést kaphatta. Szerinte a két beteg körülbelül egy hétig feküdt ugyanabban a kórteremben. Hozzátette: az orvosok velük sem közölték időben a fertőzés tényét, a benti körülményekre pedig nehéz szavakat találni.

Anna néni immár nyolcvan napja kórházban van, ezúttal Mosonmagyaróváron.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top