Egészség

Üresen konganak az évekkel ezelőtt bezáratott kórházak

A nyolc-tíz éve bezáratott kórházak ingatlanjait többnyire még a mai napig sem hasznosították. Van, amelyik már életveszélyes állapotban van.

Többnyire üresen állnak azok az ingatlanok, amelyekben korábban kórház működött és 2006-2008-ban záratták be őket – írja a Magyar Idők.

A Svábhegyi Gyermekkórházban 2008. augusztus 31-én szűnt meg az ellátás, de a kapcsolódó épületekkel együtt ugyanúgy lakatlanok, mint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) egykori épületei. A milliárdos nyilvántartási értékű ingatlan a Parlament után az ország legnagyobb műemléképülete, amelynek főépülete mára olyannyira életveszélyessé vált, hogy biztonsági okokból fotózni sem engedték be a lap munkatársát.

Az egykori Lipótmező ingatlanjai közül az elmúlt években mindössze egyet sikerült értékesíteni, főként a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt, pedig az épületek Völgy utcai telkére és a csaknem 11 ezer négyzetméter összterületű épületegyüttesre 2013 végére elkészült a hasznosítási terv is. Eszerint emelt szintű rekreációs központot alakítottak volna ki.

A XIII. kerületi Szabolcs utcai kórházat 2008. október végén zárták be, épületei közül egyet használnak jelenleg, ez ad otthont a Fővárosi Önkormányzat hajléktalankórházának. A tervek szerint a Dózsa György út-Vágány utca-Szabolcs utca közötti egykori kórháztelek középső részén 2018-ra épülhet meg az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ.

Bizonytalan viszont a Schöpf-Merei Kórház és Anyavédelmi Központ épületének sorsa, a Bakáts téri intézményt korábban magánkézbe akarták adni, hasznosítására több ötlet is született jelenleg mint bérbe vehető ingatlant hirdetik, mivel bonyolult a tulajdoni helyzete.

A magyar állam tulajdonában egyébként összesen tíz külön helyrajzi számon nyilvántartott volt egészségügyi ingatlan szerepel, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tájékoztatása szerint összesített nyilvántartási értékük meghaladja a bruttó 2,1 milliárd forintot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top