Egészség

Tízesével állították ki a hamis fogyatékosigazolásokat az orvosok

Hódmezővásárhelyen két orvos állította ki az igénylőknek a hamis fogyatékosigazolásokat. A csalásban résztvevők maratoni hosszúságú büntetőperre számíthatnak.

Az ideg-elmegyógyászt azzal vádolja az ügyészség, hogy 2001-től tíz éven át valótlan tartalmú szakorvosi igazolást állított ki összesen 49 embernek, akik fogyatékossági támogatást igényeltek, pedig az nem járt volna nekik.

A beutalót a szakorvosi javaslat alapján a háziorvos állította, aki 13 esetben tudott is arról, hogy a szakorvosi papír hamis, és az igénylő hazudik saját állapotáról. Az állam 96 millió forintot fizetett ki az igénylőknek, a kárból a büntetőtárgyalást követően aligha térül meg bármennyi is.

Az első bírósági tárgyalás vallomásai alapján egyelőre annyi derült ki, hogy a fogyatékosságot elbíráló bizottság többnyire a benyújtott iratok alapján, vagyis az ideg-elme doktornő szakvéleménye és a háziorvos igazolásai alapján döntött a támogatások folyósításáról. Ritkán fordult elő, hogy a fogyatékossági támogatás igénylőjét személyesen beidézzék, így okuk sem volt a két orvos igazolásában kételkedni.

Az ügyészség kérdésére, hogy: “Nem tűnt fel, Hódmezővásárhelyről feltűnően sokan igényelnek értelmi fogyatékosság címén támogatást?”, az egyik orvos tanú igennel válaszolt. A kincstár egykori dolgozója is arról számolt be, a kollégák között már beszédtéma volt, hogy még Szegednél is több igény érkezett hozzájuk a kisebbik városból – írja a Délmagyar.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top