Egészség

Cukorbetegségre utalhat a hosszú délutáni szieszta

Egy új kutatási eredmény azt bizonyította, nagyon is összefüggésben áll egymással a délutáni szieszták hossza és a cukorbetegség. Úgy tűnik, komoly jele lehet a betegségnek, ha délután több mint egy óra alvásra, pihenésre van szükséged.

A felmérés során több mint 300 ezer páciens adatait vizsgálták és elemezték a Tokiói Egyetem tudósai. Eredményeikről az Európai Diabétesz Társaság (European Association for the Study of Diabetes) müncheni ülésén számoltak be csütörtökön.

A kutatók arra a felfedezésre bukkantak, hogy azoknál, akik délutánonként 60 percnél hosszabb ideig sziesztáztak, 45 százalékkal magasabb volt a cukorbetegség kialakulásának kockázata a napközben egyáltalán nem alvókhoz képest. Ugyanakkor ilyen összefüggést nem találtak, amikor a szieszta kevesebb volt 40 percnél.

A kutatás szerint azoknak is hosszabb délutáni szunyókálásra lehet szükségük, akik éjjel alvási problémákkal küszködnek. A többnyire a rossz alvóknál jelentkező apnoé, azaz légzéskimaradás növelheti a szívroham mellett az agyvérzés, a szív- és érrendszeri problémák, valamint az anyagcsere-betegségek, köztük a 2-es típusú diabétesz előfordulásának kockázatát. A sok munka, stressz vagy az életmód következtében kialakuló alváshiány fokozhatja az étvágyat, amely szintén jelentősen hozzájárul a cukorbetegség kialakulásához.

A kutatók úgy látják, a rövidebb szieszta inkább fokozta az éberséget, és javított a mozgáson. Meglehetősen sok bizonyíték támasztja tehát alá, hogy létezik valamiféle kapcsolat az alvászavarok és a diabétesz között, így a kiadós délutáni szieszta a diabétesz korai figyelmeztető jele lehet.

Cukorbetegségre utalhat a hosszú délutáni szieszta

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top