Egészség

A jógának köszönhetően állt fel tolószékéből a 85 éves nő

Több mint egy évvel azután, hogy előrehaladott gerincferdülése és porckorongsérve miatt tolószékbe kényszerült, újra lábra állt az amerikai nagymama.

Anna Pesce a New York Post című amerikai lapnak mesélt nem mindennapi gyógyulásáról. Azt mondja, azt, hogy ma újra jár, kizárólag a jógának köszönheti. “2014 novemberében kerültem tolószékbe. Sosem felejtem el: épp az unokáimhoz igyekeztem látogatóba, de a lakásukhoz vezető lépcsőn összeestem. Még ma is emlékszem a fájdalomra, ami akkor a hátamba nyilallt. Mintha csak egy kést forgattak volna meg bennem.”

A jógának köszönhetően állt fel tolószékéből a 85 éves nő

Anna a lapnak azt is elárulta, attól a naptól kezdve kizárólag kerekesszékkel tudott közlekedni. “Hiába jártam a legkülönfélébb terápiákra és gyógytornákra, semmi sem segített. A fájdalom ideig-óráig enyhült ugyan, de néhány nappal később sokkal erősebben tért vissza.”

Az idős asszonyon végül a jóga segített. “Szerencsém van, hogy az egyik unokám jógaoktató. Ő mutatott be ugyanis Rachelnek, akinek köszönhetően ma újra tudok járni.” Anna elárulta, 28 éves tanárnője, Rachel Jesien azután kezdett komolyan foglalkozni a jógával, hogy gerincferdüléssel diagnosztizálták. “Azóta kizárólag olyanoknak tart órákat, mint én. Olyanoknak, akik hátfájással küszködnek.”

Anna azt is elárulta, már egy hónapnyi intenzív terápia után érezhető volt a változás: “egész addig képtelen voltam kerekesszék nélkül közlekedni, de Rachelnek hála újra lábra álltam.” És ez még nem minden. Anna azt mondja, három hónappal ezután már olyasmire is képes volt, amire addig egész életében soha. “Amikor először álltam fejem, el se akartam hinni. Felemelő érzés, hogy olyan dolgokra is képes vagyok már, amire korábban, a fájdalom miatt gondolni sem mertem.” 

Olvass még többet a jógáról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top