Egészség

Új terápia: örökre búcsút mondhatunk az elhízásnak

Amerikai orvosok egy új kísérleti módszerrel értek el sikereket, amelynek lényege, hogy csökkenti a szervezet éhségérzetét. Az eddigi eredmények ígéretesek, ráadásul annak is segítséget nyújthat, akinél az elhízás hormonális okokra vezethető vissza.

A módszert a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai (ISMMS) orvosai fejlesztették ki, és már több páciens esetében sikerrel alkalmazták. A lényege, hogy az orvosok abba a folyamatba avatkoznak be, amelyen keresztül a szervezetünk jelzi, hogy éhesek vagyunk.

Az éhségérzet kialakulásáért a grelin nevű hormon felelős, amikor szükségünk van táplálékra, a szervezetünk a grelin termelésével jelzi az agynak, hogy ideje lenne enni valamit. Amikor már kellő mennyiségű élelmiszert fogyasztottunk, a szervezet egy másik hormon, a leptin termelésével figyelmeztet, hogy most már elég lesz.

“Az elhízás kezelése terén teljesen új megközelítést alkalmaztunk – nyilatkozta dr. Aaron Fischman, az ISMMS munkatársa az Everyday Health nevű oldalnak. – Az étvágyat szabályozó rendszert hívjuk segítségül. Ez pedig bizonyos hormonokon alapul.”

A grelin hormont a gyomor felső kiöblösödő része, az úgynevezett fundus ventriculi termeli. A dr. Fischman és kollégái által kifejlesztett módszert egy ambuláns műtét során vetik be: egy katéteren keresztül különleges, aprócska golyókkal elzárják a fundus megfelelő területeinek ereit, vagyis megszüntetik a vérellátást, így a gyomorban kevesebb termelődik majd az éhségérzetet kiváltó hormonból.

Tinesha Frasier egyike azoknak, akin már végrehajtottak hasonló beavatkozást, az asszony pedig saját elmondása szerint rövid idő után elkezdte érzékelni a változást. A nő, aki korábban közel 100 kiló volt, néhány hét alatt tíz kilót fogyott. Tinesha korábban szinte állandóan éhesnek érezte magát, emiatt folyamatosan evett. A műtét óta azonban megszűnt az állandó kínzó éhségérzete, így most már rendszeresen és kiegyensúlyozottan képes táplálkozni.

A módszer egyelőre a kísérleti stádiumnál tart, és az orvosok is tisztában vannak vele, hogy a gyomor egy részének vérellátását korlátozni kockázatos lehet. Ha a kezdeti kísérletek sikeresnek bizonyulnak, a vizsgálatot páciensek szélesebb körére is kiterjesztik. Dr. Fischmann szerint, ha minden akadály elhárul, a módszer 4-7 éven belül juthat el mindenkihez.

További cikkek az elhízásról és következményeiről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top