Egészség

Kevés a 8 óra alvás?

A mai fiatalok arra panaszkodnak, hogy nyolc óra alvás után is fáradtan ébrednek. Kevés a nyolc óra vagy az okok másutt keresendők?

Kevés a 8 óra alvás?Sokan sokféle módszerrel megpróbálták már kideríteni, hogy pontosan hány órát kell(ene) naponta aludnunk, a pihentető alvás érdekében mikor kell lefeküdnünk, felébrednünk, hányszor kell pózt váltani, milyen matracon kellene sunyni, és sorolhatnánk. De tuti tippek ide vagy oda, rengetegen szenvednek alvási zavaroktól, kialvatlanságtól, sőt depressziótól.

Az Ipsos egy felméréséből például kiderül, hogy rengetegen vannak, akik fáradtan ébrednek, a megkérdezettek 36 százaléka nem ébred kipihenten. A nehézkes, tompa reggeli órák a budapestiek 47 százalékára jellemzők, de még náluk is nagyobb – 68 százalékos – arányban kelnek fel fáradtan a kismamák. Pedig a többség bőven ad magának időt az alvásra: a 15–25 év közöttiek hétköznaponként átlagosan hét és háromnegyed órát alszanak: a válaszadók 12 százaléka napi 6 órát, 22 százaléka 7 órát, 49 százaléka 8 órát, 15 százaléka 9-10 órát alszik. A nyugtalan éji órák leginkább a gyermekesekre és az aktuálisan munkanélküliekre jellemzőek: előbbiek 32, utóbbiak 23 százaléka alszik zaklatottan. Altatóra ugyanakkor kevesen szorulnak, 4 százaléknyian kapnak be esetenként egy pirulát.   

A(z) “Neked hány óra alvásra van (lenne) szükséged?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
8-9 óra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top