“Ha boldog családból érkeztél, valószínűleg utállak”

“Figyelmeztetés: Ha boldog családból érkeztél, szerető szüleid vannak, és kiegyensúlyozott gyerekkorod volt, akkor lehet, hogy ezt a nyílt levelet indokolatlanul dühösnek találod majd. Ha úgy érzed, megbántlak a soraimmal, haladéktalanul lépj kapcsolatba az egyik családtagoddal.

Ha boldog családból érkeztél, nem hinném, hogy mi jóban lehetnénk.

Olyan ez, mintha külön nyelvet beszélnénk. Vagy különböző bandák színeit viselnénk. Esetleg más bolygón élnénk. A problémám veled annyi, hogy neked boldog gyerekkorod volt, nekem meg nem. Tudom, hogy nem túl racionális, nem egészséges, és nem is épp érett dolog tőlem, hogy emiatt nehezteljek rád. Mégis, ez van, minden megkínzott sejtemmel utállak. Ez egy mélyről jövő, ösztönös, állatias utálat, aminek semmi köze a logikához, inkább olyan, mint amikor a tigris megszökik a gyenge bambuszketrecéből.

Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem a te hibád, hogy jó családból jöttél, nekem meg nem jutott normális gyerekkor, de ez mindegy abból a szempontból, hogy te ezzel olyan előnyre tettél szert velem szemben, ami abszolút igazságtalan az élettől. Mindenki nyafog, hogy a kőgazdagok milyen kiváltságosak, de arról nem beszélünk, hogy a legfőbb kiváltság az, ha valakinek jó családja van. Rengetegen vagyunk – túl sokan –, akiknek nem jutott ez az előny, hogy egy szerető, támogató, összetartó családunk legyen.

Az enyém gyűlölködő, verekedős és reményvesztett volt.

Nem kell, hogy együtt érezz velem, tudom, hogy ez nem a te problémád. De mindenkinek, aki most ismert meg engem, és azt meri mondani, hogy nekem könnyű életem van, mert sokat keresek, annak legszívesebben kitépném a nyelvét. Nem tudja senki, milyen nehéz út vezetett odáig, ahol most tartok. Te például számíthatsz a családodra érzelmileg, anyagilag, olyan természetes ez számodra, mint a levegő. Ez az alapállás. Amitől engem megfosztottak. Nekem az eddigi életem olyan volt, mintha kötéltáncos lennék egy szakadék fölött, tomboló hóviharban. Ezt határozottan rossz néven vettem.

Az emlékeim között két olyan szülő van, akik ordítottak, sikítoztak és verekedtek, de egy olyan pillanat sem villan be, amikor megnevettettek volna. Nem beszéltem az anyámmal élete utolsó 5 évében. Amikor meghalt, a bátyám és a húgom is egyetértett velem abban, hogy egyetlen dolog miatt nem érzünk bűntudatot, az pedig az, hogy nem érzünk semmit a halála miatt. Ettől függetlenül nem hozott össze minket a halála, azóta sem beszéltünk, már évek óta, mert utáljuk egymást, mind megtört lelkek vagyunk, akik elhatárolják magukat egymástól. Nincs jó élmény, ami összekötne minket.

Amikor látok egy boldog családot, mindig azt érzem, hogy biztos csak tettetik.

Olyan valószerűtlenek. Egy ilyen boldog családban minden, ami számodra pozitív vagy inspiráló, az nekem álságosnak és hazugnak tűnik, mert nem tudom összeegyeztetni a saját tapasztalataimmal. És amikor elmesélem neked az én életemet, akkor számodra irreálisan depresszívnek és nyomasztónak hat, ami nekem a normális.

• Neheztelek azokra az emberekre, akik észre sem veszik, hogy a családi szövetségük tartja őket a felszínen, segíti ki őket minden anyagi és érzelmi viharból.
• Neheztelek azokra, akik 30 évig csak a piával és drogokkal törődtek, de a családjuk ott áll még mindig mögöttük, és kihúzza őket a bajból.
• Neheztelek azokra, akik rokonról rokonra járnak, és mindenhol akad nekik egy üres kanapé, ha nincs hol aludniuk.
• Neheztelek azokra, akik a családjuktól házat, kocsit és rendes iskolákat kaptak.
• Neheztelek azokra, akik elszúrták az életüket milliószor, de a szüleik mindig megmentették őket.
• Neheztelek rád, hogy családi összejövetelekre járhatsz, míg én évek óta nem is hallottam a bátyámról vagy a húgomról.
• Neheztelek rád, mert összeomolhatsz érzelmileg olyan dolgokon, amiken én még csak nem is bosszankodhatom. Sajnálom, hogy letört a körmöd ma reggel, de én épp egy tőből kiszakított karral vérzem össze a kanapét.
• Különösen neheztelek azokra, akik borzalmasan viselkednek a nagyszerű családjukkal szemben, és fel sem fogják, milyen szerencsések. Legszívesebben hülyére pofoznám őket, hogy észrevegyék magukat.

Gondolom, nem túl elegáns és férfias, hogy ezeken morgolódom felnőttként.

Mi értelme feltépni a sebeket? Azt hiszem, ez csak azt mutatja, hogy mennyire mélyen belém égett a gyerekkorom, nem olyan könnyű tudatosan levetkőzni magamról. Mondd valakinek, aki éhezik, hogy ne legyen éhes. Nyilván éhes marad. Szeretném azt mondani, hogy már túl vagyok az egészen, de az olyan lenne, mintha azt mondanám, hogy nincs gravitáció. Mindkettő itt van, attól függetlenül, hogy én mit szeretnék.

Nem hibáztathatlak azért, mert nem tudod, hogy milyen az, amikor nemcsak egy rosszul elsült karácsonyod van, hanem az éved többi része is borzasztó. Nem tudod beleélni magad abba a helyzetbe, amikor olyan otthonban élsz, ahol mindig ordít valamelyik szülőd, hogy az egész lakótelep azt hallgatja. Nem érezted sosem, milyen az, amikor a gyűlölet pulzál körülötted. Ne vedd magadra, hogy utállak. Ne utálj, amiért utállak. Ez csak amolyan rossz családos dolog. Nem érted úgysem. Ne neheztelj rám, amiért neheztelek rád. Ha te lennél én, te is dühös lennél magadra, hidd el.”

Olvass többet a boldog családról:

• Minden ember éljen boldog családban!
• Ilyen boldog gyerekkort érdemelne minden kisgyerek
• Boldogan élünk, míg meg nem halunk? Hát nem egészen