Egészség

Zöld tea javíthat a Down-szindrómások életén

Spanyol tudósok szerint a kognitív stimulációval kiegészülve javíthatja a Down-szindrómások agyi tevékenységét a zöld tea egyik összetevője.

A barcelonai szakemberek a zöld tea epigallokatekin-gallát (EGCG) nevű összetevőjének tulajdonítják a kedvező hatást. Az EGCG javítja az agyban lévő idegsejtek együttműködését. 

“Ez az első alkalom, hogy hatásosnak bizonyult a kognitív képességeikre irányuló kezelés” – írták az Instituto Hospital del Mar de Investigaciones Médicas (IMIM) és a Centro de Regulación Genómica (CRG) tudósai, akiknek eredményeit a kutatástól független szakemberek is sokat ígérőnek tartják. Mások viszont óvatosságra intve arra figyelmeztettek, hogy a Down-szindrómás betegek esetében nehéz mérni az intellektuális képességek javulását.
    

A The Lancet Neurology című brit tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmányukban a spanyol szakemberek arról írtak, hogy az egy évig tartó klinikai tesztek eredményeként jelentősen javult a résztvevők érzékelő- és emlékezőképessége. 

 A vizsgálatba 84, 16 és 34 év közötti Down-szindrómást vontak be, a csoport egyik fele a kognitív stimuláció mellé ECGC-t tartalmazó, a másik fele viszont az összetevő nélküli készítményt kapott. Egy év után az első csoport tagjai jelentősen jobban emlékeztek szavakra és képekre és jobban tudtak alkalmazkodni környezetükhöz. A pozitív hatások fél évvel a tesztek után is észlelhetők voltak.

Nem gyógymód!

A tanulmány egyik vezető szerzője, Mara Diersson hangsúlyozta, hogy a készítmény semmi esetre sem jelent gyógymódot a Down-szindrómára, de javíthatja a betegek életminőségét.

 A Down-szindróma hozzávetőleg minden ezredik embert sújt. A 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre, értelmi fogyatékossággal jár, és különböző testi rendellenességekkel társulhat.

Ami még javíthat a Down-szindrómások életét

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top