nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Fél karral is sikeres kosáredző a rákból gyógyult egyetemista

Tizennégy évesen amputálták a karját rosszindulatú daganat miatt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy onko-olimpiai bajnok legyen úszásban. Sipos Pétert a betegsége megtanította, hogy csak tudatosan érdemes élni. Most húszéves, a Zuglói Sasok utánpótlásedzője, egyetemre jár, közben nemzetközi paraúszóversenyre készül. Most, öt év után várja, hogy véglegesen is gyógyultnak minősítsék.
Szalma Erika
f Ajánlom

Sokat szerepelsz többek között a Gyermekrák Alapítvány riportjaiban. Nyilván nem véletlenül, mindig nagyon éretten nyilatkoztál. Nem terhes ez a “nagyköveti” szerep?

Amikor a jó ügyért kell kiállni, hogy a beteg gyerekeket többen támogassák, akkor nem. Vagy ha a sportról kérdeznek (Péter az Alapítványon keresztül került ki Varsóba, az olimpiára), akkor sem. Amikor bulvárhírt akarnak belőlem csinálni, mert látványos nyomot hagyott rajtam egy halálos betegség, az nem tetszik. Néhány éve eléggé rám járt a média, ami egy idő után nagyon zavart, mert úgy éreztem, kihasználnak.

Fél karral is sikeres kosáredző a rákból gyógyult egyetemista

Szerinted miért emeltek ki a sorstársaid közül?

Azt hiszem, azért, mert az enyém egy elég extra eset volt. 14 évesen döntenem kellett arról, hogy a gyógyulásom érdekében amputálják-e a karomat. És ez felnőtté tett, sok mindenre rádöbbentett. Például arra is, hogy mit akarok az életben. Nem foglalkozom olyasmivel, amit nem szeretek, mert az csak időpazarlás. És megtanultam, hogy a célok kilendítenek a mélypontról. Erre nagyon jó a sport. És ezért rendezik az onko-olimpiát is.

Ahol úszásban bajnok lettél. De egy karral mért éppen úszásban indultál?

Már az amputáció előtt elkezdtem készülni, aztán utána sem adtam fel. És az úszásra volt leginkább lehetőségem felkészülni. A testnevelő tanárom segített, a suli mellett van egy uszoda, ott edzettem. Tudtunk egymáshoz alkalmazkodni. Kitartó voltam, éreztem, hogy gyorsan fejlődöm. 16 és 18 évesen is kint voltam Varsóban, mindkét alkalommal több érmet is nyertem hát- és gyorsúszásban úgy, hogy a többi versenyző mind ép volt, csak nekem hiányzott az egyik karom. Korábban is elég jól úsztam, de újra kellett tanulnom, egy karral.

Gondolom, sok mindent. Főleg, hogy jobbkezes voltál, ha jól tudom.

Az voltam, és igen, teljesen hétköznapi dolgokat is. Például tudok egy kézzel cipőt kötni. Csak türelem és kitartás kérdése, hogy az ember megtanulja. Meg persze a kényszer, az nagy úr. Amikor rádöbbensz, hogy nem tudsz levágni egy szelet kenyeret. Aztán találkoztam hasonló helyzetben lévőkkel, sokat tanultam tőlük. Szinte mindenre van megoldás. És nemcsak a szeletelt kenyér. Olyan trükköt is kitaláltak, hogy a deszkába beütsz egy szöget és arra rögzíted a kenyeret, hogy ne csússzon el.

Fél karral is sikeres kosáredző a rákból gyógyult egyetemista

Elmeséled, hogyan derült ki, hogy rákos vagy?

12 éves voltam, amikor egy kosáredzésen elestem és megsérült a könyököm. Amikor néhány hét után levették a gipszet, nem tudtam kinyújtani a karom, és észrevettük, hogy egy csomó is keletkezett a hajlatban. Az orvosok is nyugtatgattak minket egy ideig, hogy semmi extra nem lehet, betokosodott izomcsomó. Gyógytornászhoz jártam kezelésre, de nem szűnt meg, inkább egyre kellemetlenebb és fájdalmasabb lett. Hónapokig küldözgettek egyik kórházból a másikba, de nem igazán tudtak velem mit kezdeni. Végül egy sokadik orvos javasolta, hogy tűbiopsziás vizsgálattal mintát kellene venni a csomóból, hogy kizárják a rosszindulatúságot. Na akkor derült ki, hogy rákos daganat van a karomban. Szinte azonnal meg is műtöttek, kivágták a csomót. Utána fél évig kemoterápiára kellett járnom.

Ki is maradtál a suliból?

Ismételnem kellett volna a hetediket, de végül új suliba mentem, egy hatosztályos gimnáziumba, mert a szüleim közben elváltak, és mi az öcsémmel anyukámhoz és az új párjához költöztünk Rákospalotára.

Ez biztosan megviselt, így egyszerre ennyi változás. Úgy is mondhatjuk, felfordult az életed.

Igen, addig suliból és kosarazásból állt az életem. Az iskolaváltás egyébként nem volt rossz, egy csomó kosaras haverom is oda járt a gimibe. A válás persze megviselt, de eléggé el voltam foglalva a saját bajommal. Talán legrosszabbul a kemó érintett, de hiába voltam nagyon rosszul, muszáj volt végigcsinálnom. Semmit nem titkoltak előttem, akkor éreztem először, hogy felnőttként vállalok felelősséget az életemért. Tudtam, hogy ebben a betegségben meghalhatok, fegyelmezetten követtem az utasításokat. Emlékszem, az volt a legrosszabb, hogy sokat hánytam, folyton hányingerem volt. Akkor utáltam meg jó pár ételt, amikre azóta rá se bírok nézni. Például a rizskochot is, egyszer azt jött vissza. Azóta nem ettem.

Fél karral is sikeres kosáredző a rákból gyógyult egyetemista

És mikor derült ki, hogy amputálni kell?

A kemoterápia utáni második féléves kontrollon. Mondták, hogy kiújult a daganat. Nem vártak semmit, szinte rögtön vittek a műtőbe. Öt napot voltam bent a kórházban, abban a tudatban, hogy kivették a csomót. Otthon mondták el a szüleim, hogy amikor feltárták a karomat arra jutottak, hogy nem lehet eltávolítani a daganatot roncsolások nélkül, és valószínűleg egy idő után megint kiújulna. Az orvosok azt javasolták, hogy az a legjobb megoldás, ha amputálják a karomat. De azt akarták, hogy mindezt nyugodt körülmények között próbálják meg nekem beadagolni. Mindent otthon tudtam meg a szüleimtől. A végső döntést rám bízták, de nem lehetett sokat halogatni persze.

Szóval te mondtad ki, hogy vágják le a karodat? Hány éves is voltál akkor?

Tizennégy. Az én döntésem volt, igen. A szüleim is ebben támogattak, de nem erőltettek semmit. Megbeszéltük, hogy legyen amputáció. Egész éjjel sírtunk, aztán visszamentünk a kórházba. Anyukámék azért próbáltak minden követ megmozgatni, Ausztriában is megnézettek egy kórházban, de jobb megoldást ott sem tudtak kitalálni.

Hogy élted meg az első időszakot az amputáció után?

Depressziós voltam, féltem emberek közé menni, de nagyon vágytam ki a négy fal közül, ráadásul nyár volt. Két kezelés között, amikor kicsit jobban lettem, kimentünk a barátaimmal egy aquaparkba. Pólóban maradtam, de így is sokan megnéztek, összesúgtak mögöttem. Azóta már megszoktam, nem veszem fel az ilyesmit, de akkor elsőre nagyon sok volt, hideg zuhany az amúgy is megviselt lelkemnek. A betegségem alatt az is kiderült, ki az igazi barátom, sokan lemorzsolódtak, amit nehéz volt megélni. De így legalább tudom, kik az őszinte emberek, akikre lehet számítani. Azzal a hét barátommal azóta is nagyon jó a kapcsolat.

 
Fél karral is sikeres kosáredző a rákból gyógyult egyetemista

Fotók: Érdi Róbert

Minden riportban így láttalak, egy karral. Nem akartál művégtagot?

De, van is, de a mindennapokban nem hordom, nem szeretem, szerintem nem praktikus. Akkor szoktam felcsatolni, amikor öltönyt veszek fel, mert úgy jobban néz ki. Vagy ha vacsorázni megyek a barátnőmmel. Viszont sokan segítettek, hogy összejöjjön rá a pénz, amiért nagyon hálás vagyok.

Mióta van barátnőd?

Három éve, gimnáziumi osztálytársam volt.

Az már komoly kapcsolat. Gondolom, vannak terveitek.

Igen, tervezzük, hogy összeköltözünk, ha egyenesbe jövünk az egyetemmel, munkával és ki tudunk fizetni egy albérletet.

Szóval dolgozol, és közben egyetemre jársz?

Egyrészt kell a diploma, mert fizikai munkát nem fogok tudni végezni. Másrészt muszáj pénzt és tapasztalatot szereznem. A kosárlabdához, az edzősködéshez ragaszkodom, annak látom értelmét, heti háromszor tartok edzést Zuglóban. Számomra ez a legfontosabb, de ebből nem lehet megélni, ezért kellett állást találnom. Sok helyre jelentkeztem, főleg adminisztrációs állásokra, de azt nem akartam, hogy csak azért alkalmazzanak a többi, fogyatékkal élő emberrel együtt, mert adókedvezményt kapnak utánam.

Persze sehol nem mondták, hogy azért nem engem vesznek fel, mert csak egy karom van, de nyilvánvaló volt. Nem mondom, hogy bármire képes vagyok, de a legtöbb problémát megoldom. Csak hát nem fogsz odamenni sehová bizonygatni, hogy be tudod rakni a papírt a lefűző tasakba. Aztán szerencsémre az egyik kedves ismerősöm is megtudta, hogy állást keresek, és munkát ajánlott a saját cégénél. Neki már nem kellett bizonygatnom, hogy megbízható vagyok, lelkiismeretes. Nem állok fel a munkaidő végén, ha még van feladat. Ráadásul a munka is nagyon tetszik, biztonságtechnika, kamerarendszerek, mindent meg akarok érteni, tanulni. Érzem, hogy megbecsülnek, tréningekre is küldenek, képeznek. Nyáron németből nyelvvizsgára is készülök, kell a nyelv a munkához.

Ha jól tudom, közben készülsz egy újabb versenyre is.

Igen, júliusban Rijekában, a European University Game-en veszek részt, paraúszásban indulok, most már egyenlőbb esélyekkel, nem épek ellen. De most lesz a kosárlabda edzői vizsgám is, júniusban. Utánpótlás válogatott edző szeretnék lenni.

Aki először megy edzésre, nem döbben meg, amikor meglát?

Előfordul, de már jól kezelem az ilyesmit, és hamar rájönnek, hogy egy karral is teljes értékű edzést tudok tartani. Most már elég gyakorlott vagyok a kényes helyzetek oldásában is, a humor mindig segít. Amikor azt mondom, hogy annyira jó volt, hogy megtapsolnálak, először meglepődnek, aztán együtt nevetünk, és megértik, hogy nekik nincs dolguk ezzel.

Megosztás Facebookon