Egészség

Drágulhatnak a steril műtéti szettek

Mostantól csak börtöncégtől lehet rendelni a műtéti textíliákat, ha nem lesz árverseny, többe kerülhet az operációs lepedő.

Árdrágulást vetít előre a Magyar Idők cikke a steril műtéti eszközök – műtőssapkák, köpenyek, operációs lepedő, zsilipruhák – piacán. A lap azért jutott erre a megállapításra, mert az eddigi mintegy tíz cég helyett a jövőben kizárólag valamelyik börtöncégtől lehet csak az egészségügyben használatos steril szetteket venni.

Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy kizárólag ők gyártják a műtéti szetteket, lehet, hogy csak csomagolják ezeket a termékeket. A jogszabály ugyanis úgy szól, hogy a fogvatartottaknak csak részt kell venniük az előállításban. Az biztos, hogy már működik az az úgynevezett tiszta terű varroda, ahol azok az egészségügyi termékek készülnek, amelyek sterilizálás után alkalmasak egészségügyi felhasználásra

Az eddigi gyártók arra figyelmeztetnek, hogy semmit nem tudni a gyártott, illetve gyártandó termékek minőségéről, miközben a már piacon lévők nemcsak megfelelnek a szigorú minőségi követelményeknek, de azokat régóta alkalmazzák is a magyar egészségügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top