Szűrd ki cikkek

Tévhitek a rákról

Bár a rák súlyos betegség, ma már számos fajtája jó eséllyel gyógyítható, a betegek életminősége javítható, ha időben diagnosztizálják.

A rák leküzdését segíti, ha a betegséggel kapcsolatos tudásunk nem tévhitekre épül

Tévhitek a rákról

1. A rák napjaink civilizációs betegsége, amely nem létezett korábban – NEM IGAZ!

A rák egyidős az emberiséggel, több ezer évvel ezelőtt az ókori egyiptomiak és a görögök is leírták, nyomait egy 3 ezer éves csontvázon is megtalálták. Az életkorral nő a daganatos betegségek kialakulásának esélye, a várható élettartam pedig jelentősen megnőtt az elmúlt évezredek során, ezért gyakoribb a rák ma, mint régebben. A DNS-ek pusztulása együtt jár a korral, ez pedig daganatos betegségek kialakulásához vezethet. Ma már sokkal kifinomultabb eszközök állnak rendelkezésre a diagnózis felállítására, és sokkal inkább része a rák a közbeszédnek, mint korábban volt, ezért is tűnhet gyakoribbnak. És bár a helytelen életmód, a légszennyezettség és más civilizációs tényezők növelhetik a betegség kialakulásának esélyét, de szó sincs róla, hogy a rák korunk betegsége lenne. A túlélés esélye viszont jelentősen nagyobb ma, mint korábban volt.

2. A rák maga a halálos ítélet – NEM IGAZ!

Korábban a daganatos betegségekre nem volt megfelelő terápia, és a gyenge műszerezettség miatt számos esetben a diagnózist csak túl későn tudták felállítani. Ma már a rákos betegségek egyre korábbi stádiumban mutathatók ki a modern diagnosztikának és a társadalmi kampányoknak köszönhetően. Egyre hatékonyabbak a terápiák is, mert igyekeznek azokat személyre szabottá tenni. Ez részben azt jelenti, hogy az időben diagnosztizált és kezelt betegek hosszabban élnek és a terápia befejeztével jobb eséllyel folytathatják normális életüket.

3. A rák tünete a fájdalom – NEM IGAZ!

A rák csak nagyon előrehaladott stádiumban jár fájdalommal. Az esetek többségében kezdetben vagy nincsenek tünetek, vagy ha vannak, azok nem nagyon különböznek egy egyszerű fertőzés tüneteitől. Épp ezért fontos a rendszeres megelőző szűrés – szervezetünk legapróbb változása is jelzés lehet.

4. A betegséggel szemben nincs biztosítás – NEM IGAZ!

A komoly betegségek bizony számos költséggel járnak, az emberek többsége attól tart, hogy ha rákos lesz vagy súlyos szívbetegsége alakul ki, akkor túlságosan függnek majd a szeretteiktől, teherré válnak számukra – ezt az NN Biztosító felmérése is alátámasztja. Egy mindenre kiterjedő egészségbiztosítás ugyan nem előzi meg a daganatos betegségek kialakulását, de fedezni tudja a gyorsabb diagnosztika, a kezelés költségeit, és pótolni a munkától való távolmaradás által okozott fizetéskiesést. Ha az anyagi terhekkel nem kell foglalkozni, sokkal könnyebb a gyógyulásra koncentrálni. Mégis, ma még kevesen kötnek átfogó egészségbiztosítást.

5. A rák csak a késtől fél – csak a sebészeti beavatkozás távolítja el a tumort – NEM IGAZ!

Súlyos tévedés, ami miatt sokszor túl későn fordulnak orvoshoz a betegek. A rák elleni terápia sikeressége a korai diagnózistól függ elsősorban. A kilátások nem azon múlnak, hogy történik-e sebészeti beavatkozás, hanem azon, hogy milyen stádiumban diagnosztizálják a betegséget. A rák bizonyos fajtái, például a leukémia nem is kezelhető sebészeti úton. A korai stádiumban végzett sebészeti beavatkozás jó eredményeket hozhat, de a sebészeti beavatkozás és a kemoterápia együtt csak 30 százalékos esélyt jelent az előrehaladott, 3. stádiumú rákbetegségek esetén. Nem szabad megvárni, amíg túl késő lesz.

6. Ha egy nő nem él nemi életet, nem fenyegeti a méhnyakrák – NEM IGAZ!

Ez a tévhit súlyos veszélybe sodorja a nőket. Való igaz, hogy a HPV (humán papillomavírus), amely a méhnyakrák kialakulását okozhatja, nemi úton terjed. Azonban nem ez az egyetlen veszélyforrás. Hormonális fogamzásgátló gyógyszerek szedése, gyakori vaginális fertőzések és antioxidánsokban szegény étrend is kockázati tényezőt jelenthet.

7. A terhességi teszt kimutatja a hererákot – IGAZ!

Bár elég furcsán hangzik, ez a módszer hatékony bizonyos hererákok kimutatására. Egyes tumorok ugyanis beta-HCG hormont termelnek, amely éppúgy pozitív tesztet eredményez, mint a terhes nők vizelete. Azonban egy pozitív teszt még nem jelent automatikusan rákot. Fontos, hogy a férfiak havi szinten ellenőrizzék heréiket, és forduljanak szakorvoshoz, ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top