Egészség

Egyre többen halnak meg HPV okozta daganatos megbetegedésekben

A lakosság ötöde még mindig nem hallott az orális és anális szex útján is fertőző HPV-ről, így az elérhető védőoltásokról sem.

Csaknem 20%-kal nőtt a magyar nők körében a humán papillómavírus (HPV) okozta rákos megbetegedések száma, és 8%-kal több halálos áldozatot szed évente a fertőzés, mint korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A férfiak esetén ennél is riasztóbb a tendencia: a vírussal kapcsolatba hozható halálesetek száma 35%-kal emelkedett.

A nők körében vezető haláloknak számító méhnyakrákért – évente közel 5000 halálos áldozattal – szinte teljes mértékben a HPV felel, de tízből hét esetben – a férfiakat is érintő – szájüregi és garati rákot is a vírus okozza. “A HPV okozta megbetegedések a férfiak esetén az 55–75 éves korosztályt veszélyeztetik leginkább, a nők körében viszont a 15–25 évesek között is kiemelkedően magas a fertőzöttek száma” – hívta fel a figyelmet a nemzeti rákellenes nap alkalmából Dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság elnöke.

Száraz felületeken akár három napig is életképes marad a vírus, így nemcsak aktus útján, hanem apró hámsérüléseken keresztül, közös intimborotva- vagy törölközőhasználattal is fertőzhet. A fertőzés ráadásul évekig lappanghat tünetmentesen, ami jelentősen megnehezíti a felismerést és a megelőzést. Önmagában tehát az óvszerhasználat nem jelent elégséges védelmet.

ötödével nőtt a rákos megbetegedések száma
Ötödével nőtt a rákos megbetegedések száma

“A legmegbízhatóbb védelem a két-, négy- vagy kilenckomponensű oltással – utóbbi januártól nálunk is elérhető – valósítható meg. Utóbbi kettő férfiak részére is adható, és a nemi szervi szemölcsökkel szemben is hatásos. A védelem a 9–15 éves korosztály esetén a leghatékonyabb, de az újrafertőződés magas kockázata miatt felnőttkorban, már megkezdett szexuális élet esetén is javasolt az oltás beadatása. A legújabb, kilenckomponensű vakcina 90%-os védelmet biztosít a méhnyakrákkal szemben, a férfiakat is érintő végbélnyílás körüli rákok esetén pedig közel teljes körű, 95%-os védelmet nyújt” – foglalta össze az új oltás előnyeit Dr. Szőnyi György.

A megelőzést segíti a megújult a hpvdoktor.hu weboldal is, amely az online tanácsadás mellett az elérhető védőoltásokról is tájékoztatást nyújt a látogatóknak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top