Egészség

Kicikizték betegüket műtét közben a sebészek

Az asszony titokban felvette orvosai beszélgetését. Egyelőre még nem tudja, bepereli-e a kórházat a hallottak miatt.

“El se tudom mondani, mennyire felkavartak és lesújtottak a hallottak” – kezdte a texasi Ethel Easter az ABC News újságírójának, majd hozzátette, az eset még tavaly év végén történt, nem sokkal azután, hogy orvosa – több hónapnyi várakozás után – előjegyezte egy sérvműtétre. “Szerettem volna, ha minél előbb sor kerül az operációra, de mikor az orvosom közölte velem, hogy legalább két hónapot várnom kell még a sebészre, pánikba estem.”

Ethel és az orvos vitatkozni kezdtek. Utóbbi egy ponton még rá is kiabált betegére. “Nekem támadt, és emelt hangon megkérdezte, mit képzelek, ki vagyok én, hogy reklamálok neki.” Az amerikai nő néhány nappal a műtétje előtt egy másik orvostól tudta meg, hogy kezelőorvosa gonosz megjegyzéseket hagyott róla az aktájában. Azt mondja, ez volt az a pillanat, mikor eldöntötte, hogy felveszi azt, ami műtőben történik.

“Nem tudom, igazából mire számítottam, mikor elrejtettem a minidiktafont a hajamban. A lelkem legmélyén talán azt reméltem, hogy nem vesz majd fel semmi érdemlegeset. Aztán visszahallgattam a beszélgetést, és teljesen összeomlottam.”

Kiderült, a műtő sebész és asszisztensei a beavatkozás során illetlen megjegyzéseket tettek Ethel testére: többek között cikizték a pluszkilói és a köldöke miatt, és egy olyan afroamerikai filmszereplőhöz hosonlították őt, akit megerőszakolt az apja. Ethel már másnap panaszt tett a houstoni Lyndon B. Johnson kórház üzemeltetőjénél.

A Harris Health System egy válaszlevélben értesítette Ethelt, hogy figyelmeztetésben részesítették a kollégákat, egyúttal jelezték nekik, a jövőben tartózkodjanak a félreérthető megnyilvánulásoktól és a minősítgetésektől.

Még több orvosi történet az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top