Egészség

Menopauza – vannak, akiknek lehetőség a boldogabb életre

Magyarországon a menopauzát a legtöbb nő csak elviseli valahogy, pedig akár jobbá is válhatna az életminőségük a változókor beköszöntével.

Egy angol felmérésben a megkérdezett 50–64 év közötti nők 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a menopauza után boldogabbnak érzi magát, jobb az életminősége: 66 százalékuk nagyobb függetlenséget élvez, minden másodikuk sikeresebb a munkában, jobbak az önmegvalósítási lehetőségeik, 59 százalékuknak jobbak a baráti kapcsolatai és a párkapcsolatuk egyaránt. Érdekes módon a szexuális élet romlásáról csupán a 15 százalékuk számolt be, míg annak javulásáról közel egyharmaduk.

A felmérést végzők szerint a megváltozott életszemléletnek hátterében az áll, hogy ma már sikeres módszerek léteznek a klimaxos tünetek enyhítésére, ráadásul a várható élettartam jelentősen megnövekedett. Míg 100 évvel ezelőtt egy 50 éves nő esetleg csak pár évet élt a menopauza után, addig ma már 20–30 év vár rájuk a változókor beköszönte után, amit szeretnének aktívan és boldogan tölteni.

Így is lehet
Így is lehet

Nálunk viszont teljesen más a helyzet. A magyar nők még mindig szükséges rosszként élik meg ezt az időszakot, és nem törődnek az időközben fellépő tünetekkel sem – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. László Ádám, a Magyar Menopauza Társaság elnöke. “Szemben a nyugati mintával, sajnos nálunk még a változókori tünetek enyhítésének szükségessége sem mindig egyértelmű az érintettek számára, pedig senki sem köteles segítség nélkül elviselni ezt a változást! – nyilatkozta Prof. Dr. László Ádám. – A változókor ideje is megkönnyíthető, akár hormonális terápiával, vagy ha ez ellenjavallt, illetve ha valaki nem akar hormont tartalmazó készítményt használni, akkor természetes módokon is, ez pedig sokat segíthet abban, hogy pozitívan éljük meg ezt az időszakot és az utána következő éveket. Érdemes már csak azért is orvoshoz fordulni, hogy megismerhessük a legújabb kezelési lehetőségeket.”

Forrás: menopauza.blog.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top