Egészség

Bionikus szívtapasz váltaná ki a transzplantációt

Fémvázon élő szövet: sci-fibe illő ötlettel állt elő két kutatóorvos a szívelégtelenségben szenvedők megsegítésére.

Csak az USA-ban több mint négyezer ember vár szívátültetésre, és kb. a negyedük már nem éli meg, hogy sor kerülhessen az operációra. Ez is mutatja, hogy nagy szükség lenne a végső stádiumú szívelégtelenségben szenvedők számára egy másféle megoldásra is.

Ezt a helyzetet orvosolná a bionikus szívtapasszal két kutató. A tapasz feladata az lenne, hogy helyreállítsa az infarktus vagy más szívbetegség miatt maradandóan károsodott szöveteket a szívben, illetve szükség esetén életmentő is lehet.

A tapasz maga mesterségesen megalkotott szövet, benne élő szívizomsejtekkel és áramkörökkel: a sejtek révén képes a szívizom funkcióját ellátni a tapasz, az áramkörök pedig érzékelik a működést, és elektromos ingert képesek adni az összehúzódásokhoz. Ezenkívül tartalmaz még a tapasz elektroaktív polimereket, melyek szükség esetén gyógyszert bocsátanak ki.

Ez már a jövő orvostudománya: ilyen a szívtapasz
Ez már a jövő orvostudománya: ilyen a szívtapasz

A tapasszal az orvosok a távolból is képesek lennének megmenteni a beteg életét: ha az nem érzi jól magát, az orvos csak megnézi a gépén a tapasz által küldött valós idejű értékeket, és szükség esetén gyógyszer kibocsátására vagy a szívritmus megfelelő változtatására utasítaná a tapaszt.

A kutatók nagy reményeket fűznek a találmányukhoz, de meglátásuk szerint még jó hosszú időbe telik, mire a mindennapi orvoslás része lehet a bionikus szívtapasz. Addig is mindenkit az egészséges életre biztatnak, mert az a legjobb védelem a szívnek.

Forrás: medicalnewstoday.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top