Egészség

Fél nap késéssel érkeztek a betegszállítók Szegeden

Aznap este helyett másnap délután érkeztek a betegszállítók, ezért a rákos férfinak és idős feleségének a kórház folyosóján kellett éjszakáznia Szegeden.

Tavaly novemberben diagnosztizáltak csontvelőrákot L. Péternél, a férfit hetente viszik kemoterápiás kezelésre, eddig mindig elégedettek voltak a mentőkkel és a betegszállítókkal. Február 16-án este L. Péternének mentőt kellet hívnia férjéhez, mert erős fájdalmai voltak. Már a mentők is soká érkeztek, csak fél kilencre értek oda, a férfit a II. Kórház urológiai osztályára vitték, ahol szakszerűen ellátták, és haza is engedték. “A szakorvos a férjem füle hallatára megrendelte a betegszállítót. Férjemet kitolták egy lerobbant hordágyon, mondván, hogy a 21.38-kor megrendelt betegszállító hamarosan megérkezik” – mesélte a beteg férfi idős felesége, aki végül a kórház folyosóján ácsorgott egész éjjel a hordágyon fekvő férje mellett, mert a betegszállítók nem érkeztek meg csak másnap délelőtt. Hiába érdeklődött az 1820-as számon, semmilyen konkrét választ nem kapott. Kora reggel lányait hívta, hogy próbáljanak intézkedni, és találkoztak a kezelőorvossal is, aki nem értette, hogyhogy még mindig a kórházban van a páciens és a felesége, majd azt ígérte intézkedik. A családot a 1820-as számon arról tájékoztatták, hogy L. Péter részére nem rendeltek betegszállítót február 16-án este. Végül a betegszállító február 17-én 10.30 körül érkezett meg a betegért. Az asszonyt rendkívül kimerítette, hogy több mint 12 órát ácsorgott beteg férje mellett, ugyanis nem volt egy szék sem, amire leülhetett volna – írja a szegedma.hu.

A kórházban nem kívántak nyilatkozni az ügyben, de annyit elmondtak, hogy ők megrendelték a betegszállítót, amit bizonyítani is tudnak.

A betegszállítással nem először van probléma, olyan is előfordult már, hogy  a betegszállítók helyett egy orvos vitte haza az ottfelejtett idős nőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top