nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Hamarosan címkékről tudhatjuk, melyik élelmiszer gmo-mentes

Még az idei év első felében hatályba léphet az a jogszabály, amely előírja a gmo-mentes élelmiszerek felcímkézését. Így hamarosan arra is egyszerűen következtethetünk, mely élelmiszerek tartalmaznak génmódosított alapanyagot.
MTI/NLCafé
f Ajánlom

A Földművelésügyi Minisztérium közlemény szerint a tej, hús, hal, méhészeti termékek, növényi élelmiszerek és a tojás, illetve az ezekből készített élelmiszerekre vonatkozóan kidolgozták a GMO-mentes címkézés szabályait.

A termelők ezzel tájékoztathatják fogyasztóikat, hogy termékeik teljes mértékben GMO-mentesek, vagyis nincs bennük semmi, ami génmódosított szervezettől származna.

Mindez azért is fontos lépés, mert számos ökológiai problémát hoznak összefüggésbe a génmódosított növények termesztésével, amely nemcsak a védett állatokat és növényeket veszélyezteti, de kiszorít számos őshonos kultúrát.

A még az év első felében hatályba lépő új jogszabály alapján minden olyan génmódosításra tilalmat vezetnek be, amely termesztési engedélyt kap a közeljövőben, sőt hazánk támogatja azt az elképzelést is, amely lehetővé tenné a génmódosított élelmiszerek és takarmányok teljes tiltását.

Hamarosan cimkékről tudhatjuk, melyik élelmiszer gmo-mentes
Megosztás Facebookon