Egészség

Elvette szerelmét a halálos beteg fiú

A végső stádiumú rákban szenvedő fiú oltár elé vezette középiskolai szerelmét.

A 18 éves Luke Blanock Ewing-szarkómában szenved. A betegség 2013-as diagnózisa óta 24 kemoterápián és 100 sugárkezelésen esett át, de a betegsége mégis egyre jobban eluralkodott a szervezetén. Az orvosok szerint mostanra már menthetetlen és a végső stádiumnál tart, erre ő megkérte a szerelme, Natalie kezét.

A boldog ifjú pár
A boldog ifjú pár

Natalie igent mondott, a közösség pedig minden követ megmozgatott, hogy az esküvőt mielőbb és minél emlékezetesebben megtarthassák. 200 vendég volt jelen. A szolgáltatók többsége pénzt sem kért a fiataloktól, hogy méltóképpen ünnepelhessenek. “Az egészet egy hónap alatt rántottuk össze, ami rekordrövid idő egy ekkora lagzihoz” – mondta az esküvő szervezője.

“Nem azért vettem feleségül Natalie-t, hogy egy hónapon belül özveggyé tegyem, hanem, hogy leéljek vele ötven évet” – nyilatkozta a derűlátó friss férj.

Forrás: foxnews.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top