Egészség

Támad az új típusú H1N1-es influenza

Legalább 50-en haltak meg Oroszországban az új típusú, H1N1-es influenza következtében a tél kezdete óta.

Az ország déli részén fekvő Rosztovi terület egészségügyi hatóságai közölték a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel, hogy két újabb halálesetet regisztráltak, amelyekkel nyolcra emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma.

A szomszédos Volgográdi területen a hatóságok szerint legalább 11-en vesztették életüket a kórokozó miatt. Az Oroszország által 2014 márciusában bekebelezett Krím-félszigeten ezen a héten regisztrálták az első halálesetet.

Oroszország kaukázusi régiójában, Dagesztánban négy felnőtt és egy gyermek halálát okozta a H1N1, továbbá múlt héten két beteg meghalt Jekatyerinburgban és a déli Adigeföldön. Haláleseteket regisztráltak a nyugati Brjanszki, a délnyugati Belgorodi és Vlagyimiri területeken is.

Teljesen ellenőrzés alatt

Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter a héten azt mondta, hogy az influenzajárványt “teljesen ellenőrzés alatt” tartják az országban.

Örményországban az év eleje óta 18-an haltak meg az új típusú influenzában a dél-kaukázusi ország egészségügyi minisztériumának múlt heti közlése szerint. A szomszédos Grúziában eközben három halálesetet regisztráltak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben, a Mexikóban és Egyesült Államokban feljegyzett esetek után figyelmeztetett először az emberi, a madár- és a sertésinfluenza-vírus genetikai keveredésével létrejött H1N1 okozta világméretű járványra, amely 2010-ig 214 országban összesen 18.500 halálos áldozatot követelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top