Egészség

Okoslencse készül cukorbetegeknek

Folyamatosan méri a beteg vércukorszintjét.

A könny vércukorszintjét mérő kontaktlencsét fejleszt cukorbetegeknek a Google – jelentette be pénteken az internetkonszern. Az “okoslencse” minden másodpercben megméri a glükóz, vagyis a vércukor szintjét, ezért nagy könnyebbséget jelenthet majd a világ több millió cukorbetegének, akiknek naponta akár tízszer is meg kell szúrniuk ujjukat, hogy vért vegyenek maguktól, és a kapott értékhez igazítsák az inzulint.

Forrás: dezeen.com
Forrás: dezeen.com

A Google X kutatólaboratórium fejlesztői az “okoslencse” egy olyan prototípusát tesztelik, amelynek két rétege közé parányi glükózérzékelőt és vezeték nélküli jeladó chipet építettek be. A lencse másodpercenként méri a könny vércukorszintjét, az eredményeket a hozzá kapcsolódó telefonalkalmazásnak küldi el. A szenzor és a chip olyan aprók, mint a csillámszemcsék, az antenna pedig olyan vékony, mint az emberi hajszál. A látást mégsem zavarja a beépített elektronika, mert az a szem pupilláján és a szivárványhártyán kívül helyezkedik el.

Az első, valódi páciensekkel végzett klinikai próbák eredményei biztatóak, ám legalább még három évre lesz még szükség ahhoz, hogy az okos kontaktlencse forgalomba kerülhessen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top