„A betegek vakon repülnek a rendszerben, és a mázlifaktor a legfontosabb a gyógyulásukban”

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
„Ha egy nyolcágyas kórterembe kerülnének a döntéshozók egy állami kórházban, akkor rájönnének, hogy mekkora baj van!” – a műtéti várólistákról minden szereplő kicsit mást gondol: a szaktárca, az orvosok, a szakszervezetek és a betegek is. Vannak olyan szakemberek, akik jobbnak látják a helyzetet, míg mások szerint katasztrófa fenyeget.
Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár azt mondta a köztévében, hogy annyira sikeres a várólista-csökkentési program, hogy már csak 35 ezren várakoznak valamilyen beavatkozásra, ami szerinte már nem is igazi várólista. A betegek, akik ennek ellenére mégis hónapokat, sőt akár éveket várnak egy-egy műtétre, biztosan másképp gondolják.
 

„Ha egy nyolcágyas kórterembe kerülnének  a döntéshozók egy állami kórházban, akkor rájönnének, hogy mekkora baj van!” – kezdte a beszélgetést  dr. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Ő azt mondta, hogy a traumatológiákon gyorsan műtőbe kerülnek a betegek, de ez természetes, azonban ott a legnagyobb a sorállás a vizsgálatokra is. Aki már járt ilyen helyen, tudja, hogy általában telt ház van, és gyakran hosszú a várakozási idő.

Az elnök asszony azt mondta, hogy egy rehabilitációs műtétnél akár hónapokat is várhat a beteg, sőt egy ismerőse 2013-ban csak négy évvel későbbre kapott időpontot egy térdprotézisműtétre a fővárosban, és még nem szóltak neki, hogy mehet előbb, tehát a műtét tervezett időpontja továbbra is 2017. És biztosan vannak többen is, akik így jártak. Dr. Soós Adrianna szerint a különböző vizsgálatokra való várakozási idő is nagyon hosszú, ugyanis nincs elég szakorvos, és nem lett több nővér sem az elmúlt időszakban. A műszerhiány is nyomasztó, sürgősen pénzre lenne szükség ahhoz, hogy a helyzet változzon.

Egy másik esetet is említett, miszerint egy daganatos műtét után akár egy hónapot is kell várni néhány helyen a CT-vizsgálatra, ami azt jelenti, hogy addig a sugárkezelés vagy a kemoterápia sem kezdődhet el. Itt nincs mire várni – folytatta az elnök asszony –, sürgősen át kellene csoportosítani a költségvetésből egy komolyabb összeget arra, hogy az egészségügyi dolgozók fizetése emelkedjen, mert így nem javulhat az ellátás. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke kiemelte, hogy ez ma Magyarországon minden családot érint, mert az egészségügy problémáit mindenki érzi: akinek csecsemője születik, aki öreg és az is, aki egy szűrővizsgálatra vár.

„Én mammográfiára jelentkeztem be egy állami kórházba, és fél évre rá kaptam időpontot. Már meg sem lepődöm, mert egy ismerősöm, aki súlyos szívbeteg, azt mesélte, hogy hónapokkal előre betelt a műtéti előjegyzés, és hosszú várakozásra készült, de neki »szerencséje« volt, mert meghalt néhány várakozó a listáról, ezért előbb sorra került. Szomorú ez.”

„Az édesapám már egy éve vár csípőprotézis-műtétre, pedig szeretne gyorsan túlesni rajta, mert nagy fájdalmai vannak és a gyógyulás is hosszú. De az egyik rokonunk például két évet várt egy bonyolult gerincműtétre, és közben majdnem beleőrült az állandó fájdalomba.”

És nagyon sokan tudnak hasonló sztorikat mondani az ismeretségi körökből vagy a családtagok közül.

Fotó: Beliczay László/MTI
Fotó: Beliczay László, MTI

Sikeres a program, folytatni kell 

A várólistákat csökkentő program nagyon sikeres – mondta dr. Rudner Ervin, a Kórházszövetség elnökségi tagja az NLCafénak. Az erre fordított 5 milliárd forintos pluszforrás, a szervezőmunka, és a tb-finanszírozás 10 százalékos emelkedése együttesen segítette elő a programot. A számok magukért beszélnek, mert két évvel ezelőtt egy szürkehályog-műtétre közel húszezer ember várakozott átlagosan 345 napig, ma 12 661-en várnak átlagosan 132 napig. A térdprotézisműtéteknél is hatalmas előrelépést mutatnak a számok, mert erre két évvel ezelőtt  9741 beteg átlagosan 899 napot várt, ma ez a szám 6580 betegre csökkent, a várakozási idő pedig 223 napra.

Az irány jó – mondta el Rudner Ervin –, de ez nem jelenti azt, hogy a számokon nem kell tovább javítani. A cél az lenne, hogy a kisebb műtétekre országosan 3 hónapon belül sor kerüljön, a nagyobb műtétek pedig fél éven belül legyenek meg. Ez már megfelelne az európai trendeknek. Továbbra is vannak területi egyenlőtlenségek, ami azt jelenti, hogy vannak kórházak, ahol az említettnél sokkal többet kell várni műtétekre, ezért lehet átlagos várakozási időről beszélni.

Ezekben az intézményekben is meg kell teremteni a feltételrendszert, hogy ne kelljen a betegeknek nagyon sokat várniuk, ha ez nem lehetséges, akkor el kell azon gondolkozni, hogy folytatható-e az adott betegellátási forma abban a kórházban, és azon is, és hogy a betegeket átirányítsák azon intézményekbe, amelyekben többletkapacitás áll rendelkezésre. A teljes egészségügyi rendszer állapota is közrejátszik abban, hogy mennyi ideig kell várni egy-egy műtétre, ide tartozik természetesen az is, hogy van-e elég aneszteziológus, operáló orvos, szakképzett személyzet – tette hozzá a Kórházszövetség elnökségi tagja.

Mások úgy gondolják, hogy sikerről nem lehet beszélni, mert nagy a baj

Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség korábbi elnöke, a most alakuló rezidensek és szakorvosok szakszervezetének (Reszasz) egyik alapítója szerint ad hoc pénzek mentek várólista-csökkentésre az elmúlt időszakban. A probléma ezzel az, hogy így nem lehet hosszú távra tervezni.

„Várjuk azokat az átalakítási terveket, amelyeket beígért államtitkár úr, amelyek az átláthatóság és a minőségbiztosított fenntarthatóság irányába hatnak. Hiszen a várólistákkal is az a baj, hogy fertőzi őket az egész rendszer szoftkorrupt jellege. A másik nagy probléma, hogy fogalmunk sincs, hogy hol milyen minőségben végzik az adott beavatkozásokat. A betegek vakon repülnek a rendszerben, és a mázlifaktor jelenleg a legfontosabb a gyógyulásukban.

A várólisták csökkentésére az egyik lehetőség az, hogy az állam több forrást biztosít az ellátásra, amibe beletartozik, hogy lesz több ápoló, orvos, technikai személyzet és eszközök a műtétekhez. Egy műtét nem csak abból áll, hogy a sebész bemegy a műtőbe, megoperálja a beteget, és kész. Nagyon fontos a műtét előtti kivizsgálás. 

Szakmai irányelvek hiányában nem lehet tudni, hogy hol végzik el a biztonságos betegellátás alapjait adó előzetes kivizsgálásokat, hol nem. Legalább ennyire fontos a műtét utáni időszak.  Ápolók hiányában nem lehet többet operálni, még akkor sem, ha az állam ad pénzt az eszközökre. Szó szerint életveszélyes!”

A másik lehetőség Dénes Tamás szerint, hogy magánszolgáltatókkal köt szerződést az állam. Ez azt jelenti, hogy aki akarja, az kivásárolja magát a várólistáról és egy magánszolgáltatónál operáltatja magát. Ez mindenkinek jó lenne, hiszen akinek erre nincs igénye vagy pénze, az is valójában előrébb kerül, ellentétben a mostani gyakorlattal, ahol előfordulhat, hogy valaki feketén előrevásárolja magát, másokat hátrányba hozva.

Például egy sérvműtétért 1 egységnyi pénzt fizet az állam. Egy magánszolgáltató azt mondja, hogy 0,6 egységért ő megcsinálja a műtétet. Az állam nyer 0,4 egységnyi forrást, eggyel rövidebb lesz a várólista, és akinek nincs pénze ilyesmire, az gyorsabban kerül műtétre az állami rendszerben. Akinek extra igényei vannak, az megy a magánszolgáltatóhoz, és kifizeti a 0,6 egység fölötti részt. Ez egy opcionális lehetőség, így nem sérül „az egészségügy nem üzlet” elv sem. Az állami kórházak pedig tudnak foglalkozni a bonyolultabb esetekkel, amelyekre ma nem marad elég energia.

„Nem véletlen, hogy sajnos a magyar betegeknek van a legnagyobb esélyük arra Európában, hogy daganatos betegségben betegedjenek és halljanak meg – folytatja Dénes doktor. – Ahhoz, hogy a fenti modell működjön, az kell, hogy árában legyenek fizetve a beavatkozások. Most van olyan eset, hogy ami 1000 forintba kerül a kórháznak, azért csak 800-at fizet az állam. Így nem csoda, sőt magától értetődik az adósság újratermelődése. Számos érthetetlen dolog van még a finanszírozásban Dénes szerint. „Például egy amputációért többet fizet az állam, mint azért, ha egy érsebész 3-5 órát operál egy beteget, hogy saját erét visszaültetve megmentse a végtagját. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ezeken miért nem változtattak még. Tele a szekrény »csontvázakkal«, nem irigylem az államtitkár urat, de lépni kell!”

„Gyakorlatilag minden műtétre többet kell várni, mint amennyit a beteg várni szeretne. Ezért is kell egy átlátható rendszer, amiben a beteg megbízik és megkapja a megfelelő információkat, hogy bizonyos esetekben nem kerülhető el a várakozás, de ez nem fog neki egészségkárosodást okozni. A térd- és csípőprotézis-, továbbá a gerincműtéteket lehet kiemelni, ezekre jelenleg többet kell várni. A várólisták is olyanok, mint a hiányszakmák, hogy lassan minden szakma, sebésztől a radiológusig hiányszakma, csak az egyik többé, a másik meg kevésbé. Elsősorban pénz nincs. Illetve pénz van, csak meg kell hozni azt a döntést, hogy  magyar beteg is van annyira fontos, mint lengyel, cseh vagy akár szlovák embertársa” – mondta az NLCafénak a Magyar Rezidensszövetség korábbi elnöke.

„Ha a számokat nézzük, azt látjuk, hogy a költségvetésből Magyarország költ a legkevesebbet egészségügyre (kevesebbet, mint a költségvetés 4 százaléka; a visegrádi négyek kb. 2 százalékkal költenek többet, az EU átlaga ennél is magasabb). Azt kell elérnünk közösen, hogy ez változzon. Az egészségügynek nemzeti üggyé kell válnia. Csak a polgárokkal közösen tudjuk nemzeti üggyé tenni az egészségügyet, akár úgy is, hogy kikényszerítjük azt a politikától. Be kell kerülnie az első három megoldandó kérdésbe 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban. Több ideje már nincs a rendszernek, sem a betegeknek. Megnyugtathatok mindenkit: sohasem fog az egészségügy összeomlani. Mindig lesz ellátás, csak egyre több beteg fog meghalni amiatt, mert nem jut időben orvoshoz, vagy ha eljut, nem tudjuk neki megadni azt, ami jár.” 

 Itt olvashatsz többet az egészségügyről: 

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus