Egészség

Most van az utolsó pillanat az influenza elleni oltásra

Most mindenki visszatér a munkahelyére és az iskolába. Összejönnek a közösségek, így elképzelhető, hogy a következő időszakban már megjelenik az influenzavírus, és elkezd cirkulálni. Azt viszont még nem tudjuk, hogy ez milyen ütemben fog történni – mondta Molnár Zsuzsanna epidemiológus főorvos az Inforádiónak.

Azt mondhatjuk, hogy ez az utolsó pillanat, amikor még az emberek meggondolhatják magukat, és aki még nem oltatta be magát, beoltathatja. Ugyanis a védettség kialakulásához legalább két hét kell – mondta Molnár Zsuzsanna az Inforádiónak. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint nagyon kevesen kérnek védőoltást.

“Tapasztalataim alapján 10 és 20 százalék között van az átoltottság a gyerekpopulációban. Lehet, hogy az országos adatok bizonyos területeken mást mutatnak” – mondta az egyesület elnöke.
Póta György hozzátette: nincsenek pontos adatok arról, hogy a felnőtt lakosságban milyen lehet az átoltottság.

“A korosztályban nagyon nagy a különbség, mert míg az idősek között talán magasabb az átoltottság, legalábbis a városokban, addig a fiatal felnőtt korosztályban valószínűleg még alacsonyabb. Inkább az idősek azok, akik a krónikus betegségek, az egyéb szövődmények miatti jogos félelem miatt oltatják magukat” – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Az influenza elleni védőoltás ingyen jár a krónikus betegeknek és a 60 éven felülieknek.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top