Egészség

Így segít a kávé az ereidnek

Az ételeket egészségügyi szempontból már több helyen rangsorolták, de most először készült el ugyanez a rangsor az italokról.

Gondolom, nem fog meglepni, hogy a víz lett az első helyezett, az utolsók pedig az üdítő italok. Az viszont meghökkentő, hogy a tej egy csoportba került a sörrel, és ha egészségtudatos vagy, pontosan 0, azaz nulla decit, tehát semennyit nem ihatnál meg belőle, soha.

Hogy miért?

Mert tudósok kimutatták, hogy komoly összefüggés van a tejfogyasztás és a prosztatarák valamint az agresszív petefészekrák kialakulása között.

A víz után a második helyen a tea és a kávé végzett, lehetőleg bármilyen édesítő és krémesítő nélkül.

A magyarázat egyszerű, a kávékrémesítő emeli a koleszterinszintet, a cukor és az édesítő pedig szintén rossz hatással van a szervezetre.

A kávé és az erek

Így segít a kávé az ereidnek

Azt viszont, hogy miért került a kávé a második helyre, egy kutatással támasztották alá, miszerint egy kávé elfogyasztása után 30 perccel jelentősen visszaesik az artériák tágulásának képessége, azaz a későbbi visszér és egyéb érbetegségek kialakulásának esélye.

Azonban ez a jótékony hatás nem jelentkezett a koffeinmentes kávék fogyasztása után, ebből következik, hogy nagy részben a koffeinnek köszönhetjük. És persze ne feledkezzünk el a kávéban található jókora mennyiségű antioxidánsról, amik fokozzák a koffein áldásos hatását.

Ebből a kutatásból az is kiderült, hogy a vörösbor is jót tesz az ereknek, viszont alkoholtartalma ellensúlyozza ezt a jótékony hatást.

A tea is jól vizsgázott, de ez várható volt, hiszen tele van jótékony antioxidánsokkal, és van benne elegendő koffein is, hogy éreztesse áldásos hatását az ereinkre.

Olvass tovább kávé és kávézás témában!

Care2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top