Egészség

Felháborító! Nem használhatja a fehér botját az iskolában a vak kislány

"Egészségügyi és biztonsági" okokból tiltotta meg az iskola egy hétéves, vak kislánynak, hogy a számára rendkívül fontos segítséget jelentő fehér botját használhassa az intézményben.

A brit Lily-Grace Hooper négynapos korában stroke-ot kapott, ennek következtében megvakult. A hétéves kislány fehér bottal közlekedik, ám az általános iskolájában közölték vele, hogy a segédeszközt ezentúl nem használhatja, mivel fennáll a veszélye, hogy a tanárok vagy a diáktársai megbotlanak benne. A bot nélkül viszont a vak kislány nem tud önállóan közlekedni, az iskolában mindig mellette kell lennie egy kísérőnek.

Nem használhatja a fehér botját az iskolában a vak kislány

Azt, hogy a kislány bothasználata magas “egészségügyi és biztonsági” kockázatot jelent, egy kockázatértékelő cég állapította meg. Korábban sem a szülőktől, nem más diákoktól nem érkezett panasz azzal kapcsolatban, hogy Lily-Grace botot használ, és nem okozott vele semmilyen balesetet.

A kislány édesanyja fel van háborodva, és úgy véli, hogy ha egy vak felnőttnek nem engednék, hogy a fehér botját használja, diszkriminációnak számítana. Csak azért nem veszi ki az iskolából a lányát, mert Lily-Grace szeret oda járni, sok barátja van, és imád tanulni.

Forrás: Bristol Post

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top