Egészség

Régi bajtársának adományozta veséjét a vietnami veterán

Már 47 éve volt, hogy a két férfi együtt harcolt a dzsungelben, de a bajtársiasság még most sem szakadt meg – még mindig mindent megtennének, hogy megmentsék a másik életét.

47 évvel ezelőtt Vietnamban egészen mást jelentett a másik életének megmentése. Vér és sár helyett Bill Warner és John Middaugh most már a kórházi falak között bizonyítják egymásnak bajtársiasságukat.

Warner nemrégiben kezdett el betegeskedni veséivel, és néhány műtét után tavaly teljesen leálltak a szervei. Azóta várt a csodatevő donorra, de azt nem is sejtette, hogy honnan érkezik majd a segítség. Bár a családtagok és rokonok között senki nem volt alkalmas, Middaugh veséje jónak bizonyult. Régi barátja pedig természetesnek vette, hogy most is Warner mellett áll a bajban. 

Forrás: LittleThings

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top