Egészség

Így hat a szem egészségre a dohányzás

A dohányzás az egyik legártalmasabb szenvedély a szervezetünk egészsége szempontjából. A szem betegségeiért is sok esetben a cigifüst tehető felelőssé, sőt legrosszabb esetben még vaksághoz is vezethet, ha valaki túl sokat dohányzik.

Aki felhagy a dohányzással, óriási lépést tesz előre az egészsége érdekében. Rövid időn belül érezhetően javul majd a közérzete, és ezzel párhuzamosan csökken egy sor különféle betegség kialakulásának kockázata is. Egyebek között a szem betegségeié is.

Így hat a szem egészségre a dohányzás

A makula-degenerációt is felgyorsítja

Tudományos tény, hogy a dohányosok körében négyszer nagyobb a veszélye annak, hogy az időskori látásromlás valamely formája jelentkezik náluk, mint a nemdohányzók esetében. Az időskor makula-degenerációs esetek 20 százaléka például kifejezetten a dohányzás számlájára írható, mint ahogy az is, hogy a szem öregedésével járó makula-degenerációs folyamatok a kelleténél gyorsabban mennek végbe. 70 éves kor felett a makula-degeneráció már minden harmadik embert érint, ám közülük a dohányosok nagyságrendekkel nagyobb az esélye arra, hogy ez a vaksághoz is vezessen.

A túl sok ciki szürke hályogot is okozhat

A napi 20 szálnál több elszívott cigaretta ezen kívül a szürke hályog kialakulását is elősegíti: ebben az esetben a dohányzás miatt az erekben fellépő oxigénhiány gyorsítja fel a kóros folyamatokat. A cigarettában található káros anyagok és a vér oxigénszállítógépességére gyakorolt negatív hatásai miatt a dohányzás ezen kívül még több, kevésbé gyakori szembetegség kivált oka is lehet: például a látóideg elhalásával járó és végleges vakságot okozó úgynevezett elülső ischaemiás optikus neuropátia előfordulása például tizenhatszor gyakoribb a dohányzóknál.

A füst kívülről is árt

A cigaretta azonban nem csak “belülről”, hanem kívülről is rongálja a szemet: a füsttel a levegőbe kerülő négyezer égéstermék nagy része toxikus, a szemfelszínre kerülve irritációt, szemvörösödést és kötőhártya-gyulladást okozhat. Ebből a szempontból a száraz szembetegségben szenvedők, illetve a sok időt számítógép-monitor előtt töltők különösen veszélyeztetettek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top