Egészség

“Egy hónapja szerződés nélkül dolgoztat a kórház” – rezidenshelyzet Magyarországon

A magyar egészségügy helyzete újabb mérföldkőhöz érkezett: a siralmas állapotú kórházak után a frissen végzett orvosok több helyen is szerződés nélkül dolgoznak. Munkájuk adó- és munkajogi vonzataival nem törődnek.

Éva (nevét kérésére megváltoztattuk) évfolyamtársaival együtt idén szerezte meg a diplomáját az ország egyik orvosi egyetemén. Többedmagával együtt vidéki és budapesti kórházakban szerettek volna elhelyezkedni, és bár a keretszámokkal a pesti régióban volt egy kis fennakadás, sikeresen felvételiztek. A fiatal orvosok tehát izgatottan várták a munkakezdést, a kórházak pedig szerették volna mielőbb csatasorba állítani a friss munkaerőt.

Éva elmondása szerint, miután július elején kézhez kapták a diplomáikat, barátaival és évfolyamtársaival együtt egyből, az első héten nekiláttak az ügyintézésnek és a papírmunkának, hogy ne húzzák az időt. Pár nap elteltével már az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) felé is továbbították azt a szándéknyilatkozatot, amely rögzíti, hogy a kórház és a rezidens együtt szeretnének dolgozni. Ezt a nyilatkozatot az állami hivatal hagyja jóvá aláírásával, ezzel engedélyezve a közös munkát.

Egy hónapig tartott

Bár csupán néhány száz friss diplomás rezidensről van szó, ez a folyamat egy teljes hónapot vett igénybe. Ezután azonban még nem örülhetett senki, mivel a következő lépés ilyenkor a közalkalmazotti kinevezésről szóló dokumentumok elkészítése, amellyel a kórház és a rezidens ismét megerősítik, hogy együtt kívánnak dolgozni. Ez a folyamat augusztus során zajlott, Éva és a többi rezidens pedig türelmetlenül várta, hogy minél hamarabb munkába állhassanak.

Ekkor jött a meglepetés: a fiatal rezidensek az ENKK-tól telefonos utasítást kaptak, hogy szeptember elsejével álljanak munkába a választott intézményeikben. Szerződés sajnos nincs, az ENKK képviselője szerint ugyanis az egészségügyi államtitkár lemondása, illetve helyettesének szabadsága miatt nincs kivel aláíratni a papírokat.

“Arra a kérdésünkre, hogy ilyen esetben mi a teendő, az ENKK-tól azt a választ kaptunk, hogy kezdjünk el dolgozni és egy-két héten belül küldik a papírokat – mondta Éva. – Folyamatosan telefonálgattunk és kaptuk az újabbnál újabb ígéreteket, szeptember 30-án azonban még mindig nem volt érvényes, aláírt szerződésünk.”

Néhány szerencsés megkapta… az ÉRVÉNYTELEN papírt

A fiatal orvos elmondása szerint bár néhány rezidens volt olyan szerencsés, hogy szeptember elején kézhez kapta a szerződését, azonban ezekről kiderült, hogy érvénytelenek, mivel nem térnek ki olyan fontos tényezőkre, mint például a veszélyességi vagy a műszakpótlék. Többen ezeket a szerződéseket ezért aláíratlanul visszaküldték, amire az ENKK válaszként felfüggesztette a további szerződések kiküldését. Jelenleg – október elején – a rezidensek azt a tájékoztatást kapták, hogy “majd” a további juttatásokról újabb tájékoztató levélben informálja őket a központ. Nehezíti a helyzetet, hogy ezek a dokumentumok is aláírásra várnak, a fiatal diplomások pedig továbbra sem tudják, hogy ki, mikor és egyáltalán milyen szerződést fog nekik küldeni.

Félmegoldás, ügyeskedés, fekete munka

Egyes esetekben a kórházak saját hatáskörükben, saját költségre alkalmazzák az átmeneti időszakban a rezidenseket, mások ígéretet kaptak, hogy bár szerződés nélkül dolgoznak, lesz fizetésük a hónap végén. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Hír TV szeptember 30-ai, Reggeli járat című adásában arra figyelmeztette a rezidenseket, hogy ne álljanak munkába érvényes szerződés nélkül, mivel papír hiányában nincs, ami igazolja a munkájukat, így kérdéses, hogy a munkabérüket kézhez kapják-e.

Dénes Tamás

“Engem leginkább az érdekel, hogy akkor most 800 rezidens ne menjen dolgozni? – tette fel a költői kérdést Éva. – Ha egy mezőgazdaságban dolgozó betanított munkástól elvárják, hogy engedélyeik, papírjaik legyenek, akkor a XXI. században az a megoldás, hogy az orvosok szerződés nélkül, feketén dolgozzanak a kórházakban? Az eredeti tervezetet április 1-re ígérték, július óta kérik a türelmünket, és már október van…”

Rezidens Szövetség: “az információáramlás hiánya a valódi probléma”

A témával kapcsolatban megkerestük Dénes Tamást, a Magyar Rezidens Szövetség elnökét, aki szerint a probléma főleg a budapesti régióban érzékelhető, ahol a keretszámok túl alacsonynak bizonyultak a jelentkezők számához képest, és ezért hetekig állt a rendszer.

“Mi a szövetségnél nem tudjuk pontosan, hogy hány jelöltet érint a probléma, hozzánk eddig öt panasz érkezett – válaszolta kérdésünkre Dénes Tamás. – Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mi akkor tudunk hatékony segítséget nyújtani, ha van mögöttünk támogatás, ezért arra kérek mindenkit, aki érintett az ügyben, hogy a rezidens@gmail.com címen vegye fel velünk a kapcsolatot. Többször felajánlottuk a Semmelweis Egyetemen végzetteknek, hogy személyesen is találkozunk velük egy fórum keretén belül, de valamilyen oknál fogva nem volt rá igény, sőt egy küldöttüket elvittük volna magunkkal az ENKK-al tárgyalni, de nem éltek ezzel a lehetőséggel.

Tény, hogy a budapesti régióban 350 hely volt, ahova 520-an jelentkeztek, ezt végül átcsoportosítással kb. 410-re emelték. Az, hogy több a jelentkező, mint amennyi hely van, az még nem lenne probléma, sőt, ugyanis országszerte elegendő hely van, a munkaerőpiac pedig egy olyan terület, ahol el kell fogadni, hogy ha valahová nem vesznek fel dolgozni, akkor máshol kell próbálkoznom. Azt azonban sajnálatosnak tartjuk, hogy lassan haladnak előre a dolgok, és nagyon hiányoljuk a megfelelő tájékoztatást.”

Nem a felelőst, a megoldást keresik

Dénes Tamás szerint azzal nem lenne baj, ha egy frissen végzett orvosnak másfél hónapot kell várnia a munkába állásra, ha erről megfelelően tájékoztatják.

“Igyekszünk az ENKK-t nyomás alatt tartani, szeretnénk elérni, hogy legalább a jövő hét végéig mindenki választ kapjon, hogy bekerült-e egy általa választott intézménybe, vagy sem – tette hozzá a szövetség elnöke. – Értelemszerűen sokan szeretnének a budapesti régióban elhelyezkedni, a kérdés az, hogy a kimaradókat mivel tudjuk motiválni, hogy egy vidéki helyet töltsenek be ahelyett, hogy elmennének például külföldre. Kértük a Magyar Kórházszövetséget is, hogy a kimaradókat alkalmazzák saját hatáskörükben, mivel ilyenre van példa, de nem tudjuk erre kötelezni az adott intézményt.”

A Magyar Rezidens Szövetség korábban felhívta a döntéshozók figyelmét, hogy a jelenlegi gyakorlat nem járható út, mivel jelenleg nincs átlátható kiválasztási folyamat olyan esetekre, amikor egy adott régióban vagy kórházban betölthető pozíciókra többen jelentkeznek.

“Nincs megszabva, hogy az intézmények mi alapján választanak, ami problémás, mi pedig azt szeretnénk, hogy legyen egy átlátható felvételi eljárás, ami ellen jogorvoslattal lehet élni” – fogalmazott Dénes Tamás.

Az új rendszer jobb, mint elődei, de az első lépés nehézkes

A szövetség álláspontja szerint egyébként az új rendelkezés egyébként rendben lenne, a szervezet javaslatainak – civil szervezetként a Magyar Rezidens Szövetség tagjai a rendes munkavégzés mellett segítik a rezidenseket – köszönhetően sok fontos változást sikerült elérni, azonban a döntéshozók nem vették figyelembe javaslataikat a belépési rendszerrel kapcsolatban, amit a fiatal orvosok mostani generációja szenved meg.

“Sajnos ez egy olyan helyzet, amikor a jövő generációkért dolgozunk, reméljük, hogy a helyzet rövidesen rendeződni fog a most belépők esetében is – tette hozzá Dénes Tamás. – Bízom benne, hogy most már tényleg hamarosan megoldódik a probléma. Kértünk régiókra bontott kinevezési statisztikákat az ENKK-tól. A válaszra még várunk, de szóban arról tájékoztattak, hogy az utóbbi napokban minden akadály elhárult a kinevezések kiküldése elől, és folyamatosan kapják kézhez a jelöltek a munkakezdéshez szükséges papírokat. Az ENKK tájékoztatása szerint sok olyan jelölt ügye is egy helyben topog, ahol a jelölt még nem küldte be a szükséges dokumentációt, habár megkapta a pozitív választ szándéknyilatkozatával kapcsolatban, illetve van olyan is, hogy a kórház december 1-től kéri a jelölt kinevezését.”

Megnézem
Összes kép (1)

 A Szegény Kórház, ahol a legtöbb ápoló már csak hivatástudatból dolgozik

Szerződés nélkül dolgozni felelőtlenség

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke telefonbeszélgetésünk során is felhívta a figyelmet arra, hogy szerződés nélkül senki se álljon munkába, mert sem az MRSZ, sem más nem tudja a munkabérét kikövetelni, vagy megvédeni egy polgári, sőt akár büntetőjogi eljárás kapcsán.

“Talán kijelenthetjük, hogy egy intézménynek elvileg jobban kellene tudnia a jogszabályi hátteret, és a felelősség nagyobb része azon a munkahelyi vezetőn van, aki így foglalkoztat egy jelöltet, de azt gondolom, hogy felnőtt emberek esetében nem lenne szabad felmerülnie annak a lehetőségnek, hogy szerződés nélkül kezdjenek dolgozni – hangsúlyozta Dénes Tamás. – Sajnos mi nem kaptunk ilyen jellegű panaszokat, illetve nem eleget, ezért mindenkit, akit szerződés nélkül alkalmaznak, írja meg nekünk, és ha vállalja a jelölt, felvesszük az adott intézménnyel a kapcsolatot, és igyekszünk rávenni, hogy alkalmazza saját hatáskörben, ameddig a kinevezése megérkezik. Kérjük, hogy írjanak nekünk, és vállalják fel nyíltan, ha problémájuk van, mert csak így fogunk tudni érdemben segíteni.”

Az üggyel kapcsolatban mi is megkerestük az ENKK felügyelő szervét, az Emberi Erőforrások Minisztériumát, ahonnan ugyan – késve – visszaírtak, érdemi választ azonban nem kaptunk a kérdéseinkre, többek között arra, hogy az államtitkár lemondása, illetve a helyettes szabadsága esetén miért nincs megoldva, hogy valaki aláírja a szükséges papírokat.

Az EMMI meglehetősen copy-paste-szagú válaszából annyi derült ki, hogy “a képzésbe lépés a meghatározott keretszámok erejéig lehetséges a szakorvos képzés támogatására rendelkezésre álló költségvetési forrásra figyelemmel.”

Annyi kiderült az ENKK válaszából, hogy ők egyetlen jelöltet sem köteleztek arra, hogy kinevezés nélkül kezdjék meg a munkavégzést. A jelölteket és a képzőhelyeket csupán a kinevezés várható dátumáról tájékoztatták. A válaszban szerepel még, hogy “a kinevezések tényleges aláírása egy ahhoz kapcsolódó tájékoztató elkészítése miatt valóban szünetelt 2 hétig, azonban ezt a problémát az ENKK már orvosolta”, valamint, hogy azok a jelöltek, akik minden dokumentumot hiánytalanul leadtak, már meg is kapták a kinevezésüket. 

Az EMMI válaszában arra figyelmeztet, hogy a kinevezésben szereplő dátumot megelőzően a rezidens jelöltek kizárólag akkor dolgozhatnak az általuk választott intézményben, ha korábban megállapodtak a munkavégzésre irányuló jogviszony kereteiről.

A bérezésről és a járulékokról az EMMI válasza szűkszavúan annyit mond, hogy az ENKK-val kötött közalkalmazotti jogviszony kezdetétől az ENKK biztosítja a jelöltek illetményét és annak járulékait, az ezt megelőző feladatok ellátásra pedig az arra vonatkozó megállapodás alapján kell az illetményt megfizetni.

További cikkek a magyar egészségügyről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top