Egészség

Ezt mindenkinek tudnia kell a hirtelen szívhalálról

Sok szomorú példával és ijesztő számokkal lehetne illusztrálni, hogy mennyire nagy a veszélye manapság a 35 évnél idősebb felnőttek körében a hirtelen szívhalálnak. Mi azonban nem rémisztgetni szeretnénk, hanem inkább információt adunk, hogy segíteni tudj magadon és másokon is. Lássuk tehát mi az, amit mindenképpen tudnod kell ehhez a hirtelen szívhalálról!

A hirtelen szívhalál nem infarktus

Gyakran összekeverik az infarktust a hirtelen szívmegállással, ezért nem árt tisztázni az alapvető különbségeket. Szívinfarktusról akkor van szó, ha koszorúerek elzáródnak és ezért a szív nem jut elegendő vérhez, a hirtelen szívhalál pedig azért következik be, mert a szív ingerületátviteli rendszerében valamilyen hiba lép fel. Leginkább az áramkimaradáshoz vagy a rövidzárlathoz lehet ezt hasonlítani: az elektromos inger átadásában zavar keletkezik, ezért először a normális összehúzódások helyett a szív nagyon gyorsan remegni kezd, majd abbahagyja a vér pumpálását. Ennek a jelenségnek számos kiváltó oka lehet – például koszorúér-betegség, szívbillentyűzavar vagy fejlődési rendellenesség is, a kockázatát pedig jelentősen megnöveli a dohányzás, a mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Mivel viszonylag jól ismertek a rizikófaktorok, ezért megelőzéssel – főként a helyes életvitellel – nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne következzen be hirtelen szívhalál.

Ezt mindenkinek tudni kell a hirtelen szívhalálról

Az intő jelek

A hirtelen szívmegállás legnagyobb számban a 35 év fölötti férfiakat és a sportolókat érinti – éppen azokat, akik hajlamosak legyinteni egy kis mellkasi fájdalomra, szapora és erős szívdobogásra, fáradékonyságra vagy átmeneti légzési panaszokra. Márpedig ezek a legfőbb előjelei a bajnak. Ezért ha ők nem is, de te mindenképpen vedd komolyan ezeket az intő jeleket, és vidd el orvoshoz akkor is, ha ez ellen ő a leghatározottabban tiltakozik. Könnyen meglehet, hogy az életét mented meg vele!

Megelőzés

A hirtelen szívhalál megelőzésében az egészséges és rendszeres életvitel a leghatékonyabb fegyver. Fontos, hogy szabadulj meg mielőbb a felesleges zsírpárnáktól – elsősorban a hason felhalmozódott zsír veszélyes! –, és térj át egészséges étrendre. Ez azt jelenti, hogy naponta gyakran – 4-5 alkalommal – mértékkel és változatosan táplálkozol, előnyben részesítve a rostos, párolt zöldségeket, sovány húsokat és Omega-3 zsírsavakban gazdag halételeket. Ezen kívül kerüld a dohányzást, az alkoholt, a drogfogyasztást, a stresszt. Az ilyen rossz szokások helyet a sportot tedd rendszeressé az életedben!

A megelőzés elengedhetetlen részét képezi – különösen 35 év felett – a rendszeres orvosi szűrővizsgálatokon való részvétel is. A szív betegségei ma már jól kezelhetők okosgyógyszerekkel és innovatív terápiákkal, így hosszú, teljes életet élhetünk vele még betegen is, ha megkapjuk a szükséges kezelést és orvosságot, de csak akkor, ha időben sikerül a problémát diagnosztizálni. Járj el tehát orvoshoz rendszeresen, és vizsgáltasd ki magad!

Mi a teendő hirtelen szívhalál esetén?

A hirtelen szívhalál beállta után 3-5 percen belül még helyre lehet állítani a keringést, vagyis a beteget vissza lehet hozni az életbe. Rendkívül fontos ezért a gyors beavatkozás, és az, hogy ennek módszereit a lehető legtöbben ismerjék. Mindenekelőtt baj esetén alkalmaznod kell az úgynevezett túlélési láncot, amely 4 elemből áll. Ezek sorrendje nem cserélhető fel, és mindegyik lépése elengedhetetlen:

1. Gyors és szakszerű segélyhívás
2. Alapszintű elsősegély-nyújtási technikák ismerete és alkalmazása
3. Korai defibrillálás akár laikus által
4. Gyors szaksegítség

Ha éppen melletted esik valaki össze, a túlélési láncot követve az első teendőd, hogy megvizsgálod az illetőt, és ha nem reagál a hozzá intézett szavakra és enyhe rázogatásra, akkor késlekedés nélkül segítséget hívsz: tárcsázd a 112-es számot, és higgadtan, pontosan lásd el a segélyszolgálatot az általuk kért információkkal. Ezt követően kezdd az alapszintű újjáélesztési protokollt, amiről itt találhatsz egy könnyen érthető, hasznos leírást, jól megjegyezhető ábrákkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top