Egészség

Vak Vagány: bloggerünk körbetekerte a Balatont

Gábor dializált, akárcsak én. Hetente több alkalommal művesekezelésre szorul. Annak idején egy kutyasétáltatáson ismertem meg, aztán végül a biciklin kötöttünk ki. Ő a "sofőr", ami nagyon felelősségteljes munka. Nekem hátul csak tekernem kell, de a navigáció rá marad. A bizalom, azonban sohasem volt kérdéses, így mentünk, és ezzel hatalmas ajándékot kaptam tőle. A "repülés" élményét.
A RenBikeTour egy sorstársunk, Pingitzer Károly “gyermeke”. Mindannyiunk Pingije 2012-ben kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha vesebetegség ide, dialízis oda körbetekernék a Balatont. A magnyi csapat pedig jött, látott, és hagyományt teremtett. Az akkori harmincas létszám tavaly ötszörösére duzzadt. A Balaton meghódítása mellett a rendezvény célja a figyelemfelhívás: óvjuk a vesénket! Az egészséges emberek ugyanis hajlamosak megfeledkezni arról, hogy igyanak, vizet. Ezen bizony a vese életkora múlhat. Lehet erre egy vállrándítással válaszolni – a dialízis központokban mindig van szabad hely…
 

Ki volt a túra hőse? Nos, ezt nehezen tudnám eldönteni.

Az a nővér, aki fél kezével telefonált (épp egy betege ügyében), és egy bukkanó miatt hatalmasat esett – majd felpattant, és ment tovább; a sofőröm, aki az első napot lenyúzott, felduzzadt bokával teljesítette; a segítőim, társaim, barátaim, akik tényleg mindenben maximálisan a segítségemre voltak, és a legkihaltabb megállóhelyeken is kerítettek nekem mondjuk WC-t, vagy egy müzliszeletet. A sornak ráadásul még nincs is vége… Mindenesetre, akik ott voltunk, állapottól függetlenül megmutattuk a világnak, s magunknak is, hogy akarattal, hittel, összefogással, és kitartással nincsenek lehetetlenek!

Vak Vagány: bloggerünk körbetekerte a Balatont

Első nap

A tavalyi régi tandemünk helyett – amivel kicsit azért szenvedtünk – a túra szervezőitől egy új tandemet kaptam. Egy olyan járgányt, ami maga a csoda. Elmondhatatlanul boldog voltam, és Gáborral nem tétlenkedtünk sokat, 1500 km-t raktunk bele a bringába. Ilyen rákészüléssel vártuk az idei kihívást is.

Orvosok, nővérek, transzplantáltak, és dializáltak együtt szálltak nyeregbe június 19-én, hogy dacolva széllel, esővel négy nap alatt ugyanoda visszatérhessenek. Az időjárás próbált packázni velünk, de nem hagytuk magunkat. A csengőket nyomkodva pénteken 11-kor egyszerre hajtottunk, százan a cél felé. Siófokig kerekeztünk aznap, pontosan 60 km-t. A Balaton vad arcát mutatta: a habok szinte tajtékzottak, a szél úgy felkorbácsolta őket, és a fürdés gondolata kész öngyilkosságnak tűnt. A hőmérő alig 18 fokot mutatott.

Vak Vagány: bloggerünk körbetekerte a Balatont

Második nap

Másnap kiderült a természet, a napfény átsimogatta tagjainkat, s gyors tempóban le is zavartuk az előttünk tornyosuló 35 km-t. Bogláron szálltunk meg, de kollégiumi szobáink kényelmét nem élveztük sokáig, hiszen a hemodializáltaknak még hátra volt a “móka”, a művesekezelés. Este fél 11 után tértünk nyugovóra.

Vak Vagány: bloggerünk körbetekerte a Balatont

Harmadik nap

Vasárnap aztán egy könnyed 45 km-es szakasszal befordultunk a célegyenesbe. Az esti bulin szívből ünnepeltük a RenBikeTour Balaton 2015 sikerét, és éreztük: idén teljes lesz a “kör”. Nem tévedtünk. A negyedik, egyben utolsó napon közel 70 km-t tettünk meg, ráadásul az északi part dombságában. Délután háromkor, amikor beértünk tapssal, sikongatással, igazi eufóriával köszöntöttük egymást! Megcsináltuk!

Vak Vagány: bloggerünk körbetekerte a Balatont

 Olvassatok még több cikket Vak Vagánytól!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top