Egészség

Mézdiéta – nem hiszed el, de létezik

Egy skót gyógyszerész találta ki a mézdiétát: csodák nincsenek, de nem hülyeség, amit mond. Itt a pontos leírás, hogyan is néz ki a mézdiéta.

A mézdiéta szülőatyja Mike McInnes 71 éves skót gyógyszerész, aki évtizedeken át üzemeltetett saját patikát Edinburgh-ban. Mindig is a méz nagy rajongója volt, és előszeretettel ajánlotta a hozzá forduló betegeknek is, az utóbbi húsz évben pedig két könyvet is írt a mézben rejlő különleges gyógyítóerőről. Azt mondja, míg a hatvanas években a patikája legkeresettebb termékei a fájdalomcsillapítók, a hetvenes években az étvágycsökkentők és a mesterséges édesítőszerek, a nyolcvanas években pedig a fogyasztószerek, diétás porok voltak, egy dolog soha nem változott: a köhögés elleni szirupja, amelyet családi recept alapján mézből maga készített, örök kedvenc volt.

A skót patikus kutatásai szerint azonban a méz nem csak köhögés ellen segít, akár fogyhatunk is vele. A mézdiéta alapgondolata, hogy a nyugati ember többnyire hat-hét óra körül vacsorázik, így mire 10-11 körül ágyba kerül, a májban lévő glükóztartalék már nem elegendő, hogy az agyat az éjszaka során ellássa a működéséhez szükséges glükózzal.

Mézdiéta - nem hiszed el, de létezik

Kanál méz vs. kockacukor

McInnes szerint ugyanis tévhit, hogy agyunk éjszaka nyugalmi üzemmódra kapcsol, úgy gondolja, hogy például az REM alvási fázisban, azaz amikor álmodunk, agyunk kifejezetten sok glükózt éget. Ha azonban májunk nem képes glükózt felszabadítani agyunk számára, agyunk stresszüzemmódra kapcsol, így az alvás nem a zsírégetés és a regeneráció ideje lesz, azaz fáradtan és nyúzottan ébredünk.

Tehát a méz kifejezetten májspecikfikus: azaz a benne található glükóz, fruktóz, a különféle enzimek és a közel kétszáz egyéb alkotóeleme segítségével májunk könnyen tud glükózt nyerni belőle, és azt glikogén formájában eltárolni. A skót gyógyszerész szerint a fehér és barna cukor összetétele viszont nem nevezhető májspecifikusnak: az eltérő összetétel miatt nem ugyanazt a hatást adná, ha esténként egy kanál méz helyett egy kockacukrot szopogatnánk.

Ugyancsak más lenne a hatás, ha a méz helyett egy almát rágcsálnánk el lefekvés előtt: tény, hogy ekkor is fogyasztanánk a máj számára előnyös fruktózt, azonban a gyümölcs magas rosttartalma miatt a szervezetünket meg is terhelnénk éjszakára – a regeneráció helyett emésztéssel kellene foglalkoznia.

A skót gyógyszerész szerint azonban ha lefekvés előtt mézet szopogatunk – és betartjuk a diéta többi elemét is –, alvás során a szervezetünk valóban a regenerációval fog foglalkozni, és ennek következtében sokkal kipihentebben, fittebben fogunk ébredni, sőt nagy eséllyel még fogyunk is.

Így néz ki a mézdiétázó étrendje

  • Az első és legfontosabb: cseréld le a cukrot és a mesterséges édesítőszereket mézre! Mézzel édesítsd a kávéd, teád is, illetve hagyd el az étrendedből a rejtett cukortartalmú ételeket is!
  • Mézből se ess azonban túlzásba, hiszen egy evőkanál méz nagyjából 60-70 kalóriát tartalmaz. Ha fogyni akarsz, napi 3-4 evőkanál méznél többet ne egyél!.
  • Kezdd a napot egy kanál mézzel! Ezt teheted teába, meleg vízbe keverve, vagy kenyérre, pirítósra kenve, esetleg megédesíthetsz vele egy natúr joghurtot.
  • Igyekezz minden étkezéshez fehérjét enni: elsősorban sovány húsokat, hüvelyeseket és tojást. A fehérje lassabban bomlik le, így hosszabb ideig biztosít telítettségérzést.
  • Mérsékeld az egyszerű szénhidrátok fogyasztását: azaz felejtsd el a tésztát, kekszet, csokit, pizzát, és a gyorséttermi, előregyártott félkész ételeket. A fehér lisztet cseréld teljes kiőrlésűre, és kenyérből is válaszd a teljes kiőrlésűt. Iktasd ki az étrendedből az üdítőitalokat, még a light verziót is.
  • Egyél annyi zöldséget, amennyit csak kívánsz, a krumplit azonban száműzd az étrendedből!
  • Gyümölcsből naponta 15-20 dekánál ne egyél többet, és alapvetően részesítsd előnyben a kisebb cukortartalmú gyümölcsöket, mint például a bogyós gyümölcsöket. A smoothie-k, facsart levek helyett inkább egészben fogyassz gyümölcsöt – ilyenkor ugyanis a gyümölcsben található rostok lassítják a cukor felszívódását, ily módon elkerülhető a vércukorszint hirtelen ingadozása.
  • Ha süteményre, édességre támad kedved, mézzel édesítsd: vedd figyelembe, hogy a méz körülbelül kétszer olyan édes, mint a kristálycukor.
  • Lefekvés előtt félórával egyél meg egy kanál mézet, vagy magában, vagy meleg vízbe keverve.
  • Ajánlott hetente egy gabonamentes (azaz kenyér-, köret-, tészta nélküli) napot beiktatni az étrendbe.
Mézdiéta - nem hiszed el, de létezik
Kattints a képre, és nézd meg a mézzel leöntött meztelen testeket!

+ 2 tipp: a méz másnaposság ellen és sportoláshoz is hasznos

Másnaposság ellen: Érdemes egy kanál mézet még a buliba indulás előtt elfogyasztani, majd egy kanállal lefekvés előtt. Végül attól függően, hogy előző éjszaka mennyi alkoholt fogyasztottunk, segít, ha ébredés után is elfogyasztanunk még 2-3 kanál mézet (teában, vízben, joghurtban, müzlivel, pirítóson….)

Sportoláshoz: Aki komolyan edz, tapasztalhatta, hogy milyen jól jön, ha van kéznél valamilyen glükóztartalmú sportital. A tartalékok mozgósításában és a sport utáni regenerációban a sportitalok helyett fogyaszthatunk citromos-mézes vizet is, azaz egy kanál mézet meleg, langyos citromos vízben feloldva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top