Egészség

10 tény a kövérségről, ami egyáltalán nem vicces

Inkább síró gyerek mellé ülnének az európaiak, mint kövér mellé egy repülőn, ami azért is súlyos dolog, mert Európában 15 éven belül sokkal-sokkal több elhízott és túlsúlyos ember lesz, például Görögországban kétszer annyi, mint most. Magyarországon évente több mint kétszázmilliárd forintot költ a TB elhízással kapcsolatos betegségek kezelésére. Május 22-e az európai elhízás elleni nap, ezért összegyűjtöttem 10 tényt a kövérségről, ami tényleg nem vicces.

1. A világ legkövérebb nője, Mayra Rosales 460(!) kiló, 35 éves, és Texasban él. 2008-ban – hogy a nővérét védje, aki egy fésűvel megverte a kisfiát – azt vallotta, ő esett rá az unokaöccsére, aki később belehalt a sérüléseibe. A szakértők viszont megállapították, hogy Mayra még a kezét sem bírta volna felemelni, olyan kövér. Hihetetlen, de Mayra aztán rengeteget fogyott, ebben a videóban láthattok előtte-utána képeket:

2. Egyre több a kövér magyar fiatal férfi: pont friss adat, hogy 2009 óta kilenc százalékról húsz százalékra nőtt az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon. Az OÉTI adatai szerint azért, mert sokat esznek, mindenhova kocsival járnak, vagy legalábbis nem mozognak eleget.

3. Ezekkel az egészségügyi kockázatokkal kell szembe néznie annak, aki túlsúlyos vagy elhízott:

10 tény a kövérségről, ami egyáltalán nem viccesTúlsúlyos az, akinek 25 felett van a  testtömegindexe, elhízott pedig, akinek 30 feletti a testtömegindexe. Itt van egy jó kis kalkulátor, próbáljátok ki!

4. Európában szinte mindenki kövér lesz! Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 15 éven belül óriási probléma lesz az elhízás és a túlsúly Európa szinte minden országában. Nagy-Britanniában a nők 63 százaléka lehet túlsúlyos és egyharmada elhízott, a brit férfiaknak pedig a háromnegyede lesz túlsúlyos és 36 százalékuk elhízott. Görögországban, Spanyolországban, Svédországban, Ausztriában és Csehországban is jóval többen lesznek a túlsúlyosak, mint 2010-ben. Görögországban például megduplázódhat az elhízottak száma.

Tess Holliday, menő plus size modell - jogosan ünneplik?

Tess Holliday, menő plus size modell – jogosan ünneplik?

 5. XXL-es gyerekruha: igen, létezik, mert nemcsak a felnőttek problémája az elhízás. Simán árulnak XL-es gyerekruhákat, de mi is találtunk olyan varrónőt, aki kifejezetten kövér gyerekeknek varr ruhákat.

6. Inkább síró gyerek mellé ülnének az emberek, mint kövér ember mellé repülőn vagy bármilyen tömegközlekedési eszközön. Pár éve az is felmerült, hogy a túlsúlyos utasok fizessenek többet, mert több helyet foglalnak, és több kerozint fogyaszt miattuk a repülő. 2013-ben a 22 éves – hormonális betegsége miatt elhízott – Kevin Chenais British Airwaysszel repült Chicagóba, azonban a visszautat a cég orvosi biztonsági okokra hivatkozva nem vállalta, ahogy több óceánjáró hajótársaság sem.

7. A kövérség már fogyatékosság: az Európai Bíróság 2014-ben kimondta, hogy bizonyos esetekben lehet fogyatékosságnak tekinteni a kövérséget. Egy dán bébiszitter perelte be a munkaadóját, mert szerinte a kövérsége miatt rúgták ki. Mondjuk, nem örült az ítéletnek sem, mert ő nem tartja magát fogyatékosnak, szerinte képes volt ellátni a munkáját. A munkaadója arra hivatkozott, hogy nem is tudott lehajolni, hogy bekösse a gyerek cipőjét.

8. Így néz ki nagy fogyás után a bőrfelesleg. Egyébként itthon a társadalombiztosítás – bizonyos esetekben – állja a nagy fogyás utáni esztétikai műtéteket.

9. Sok pénzbe kerül, konkrétan ennyibe évente:

10 tény a kövérségről, ami egyáltalán nem vicces

Az elhízott vagy túlsúlyos betegek ellátásának költsége eléri a 207 milliárd forintot, ami az egészségbiztosítás teljes kiadásának 11,6 százaléka, a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százaléka – derült ki 2014-ben Iski Gabriella, a Debreceni Egyetem munkatársa és Rurik Imre professzor tanulmányából. Csak az arányok miatt: a jövő évi  költségvetésben 15,8 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyben dolgozók béremelésére.

10. Plus size modell vagy nem? Ha már eddig elolvastátok a cikket, akkor kattintsatok ide, és tippeljek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top