Egészség

Ez lehet az Alzheimer-kór új terápiája

Az Alzheimer-kórban csökken az immunrendszer aktivitása. A betegség kialakulásában egy aminosav, az arginin hiánya játszhat közre – erre a következtetésre jutottak egérkísérletek alapján amerikai neurobiológusok.

Egyre több kutatási adat támasztja alá azt a feltételezést, miszerint az immunrendszernek valamiképp szerepe van az Alzheimer-kór kialakulásában, ám mindmáig rejtély, hogy a szervezet “őrző-védő” szolgálata pontosan miképp játszik közre a rettegett kór létrejöttében – olvasható a Duke honlapján a kutatásokat ismertető összefoglalóban. Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás leggyakoribb formája, a gondolkodási és megismerési funkciók beszűkülésével, magatartás-változással, valamint gyors leépüléssel jár. Szövettanilag a betegségre kóros fehérjéből, béta-amiloidból álló plakkok, valamint tau-fehérjét tartalmazó neurofibrilláris kötegek képződése jellemző.

Harc az Alzheimer-kórral

Az egyetemen végzett egérkísérletek arra világítottak rá, hogy az agyat védeni hivatott immunsejtek valamilyen okból felfokozott “étvággyal” kezdik fogyasztani az arginin nevű aminosavat. Blokkolva ezt a folyamatot a vér-agy gáton átjutni képes kis molekulás gyógyszerekkel viszont megelőzhető az amiloidplakkok képződése és a memóriavesztés. A kísérletekhez olyan genetikailag módosított egereket alkalmaztak, amelyek immunrendszere hasonlít az emberéhez. A tünetek fokozatos kialakulása az úgynevezett CVN-AD egereknél lehetőséget adott a kutatóknak arra, hogy vizsgálják az állatok agyát a betegség különböző stádiumában.

Csökken az immunrendszer aktivitása

“Meglepő eredményre jutottunk, hiszen senki sem számított arra, hogy az Alzheimer-kórban csökken az immunrendszer aktivitása” – fogalmazott Matthew Kan, a tanulmány vezető szerzője. Az agynak a memóriáért felelős területein nemcsak megszaporodott a kóros sejtek száma, hanem növekedett az arginint lebontó enzim aktivitása is.

Az enzimet blokkolva egy kis molekulás készítmény, a difluorometil-ornitin segítségével csökkent a kóros mikrogliasejtek és plakkok száma az agy érintett területein, amennyiben a szert még a klinikai tünetek kialakulása előtt alkalmazták. “Amennyiben az arginin hiánya valóban ilyen fontos szerepet tölt be a kórfolyamatban, esetleg képesek lehetünk blokkolni és visszafordítani a betegséget” – fogalmazott Carol Colton, a Duke Egyetem neurológusprofesszora, a tanulmány vezető szerzője. A DFMO hatékonyságát bizonyos daganatféleségek esetében tesztelték klinikai vizsgálatok során, de eddig nem gondoltak arra, hogy az Alzheimer-kór lehetséges terápiájában felhasználják. A Duke Egyetem neurobiológusai a készítményt a tünetek kialakulása előtt alkalmazták, a kutatások további szakaszában azt vizsgálják majd, hogy mennyire lehet hatékony a szer az Alzheimer-kór szimptómáinak megjelenése után. A Duke Egyetem kutatóinak tanulmánya a Journal of Neuroscience szerdai számában jelent meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top