Egészség

Kórházhelyzet: sámlin a gyerek mellett

Magyarországon nagyon kevés szó esik arról, mennyire fontos a szülő jelenléte a gyermeke életének legfontosabb pillanataiban: születés vagy betegség miatti kórházi tartózkodás idején. Holott különféle kutatások bizonyítják ennek fontosságát. Emiatt kezdett kampányba a TASZ.

Mindegy hol, csak a gyerek mellett

Alig hároméves volt a lányom, amikor orrmandulaműtétre kellett őt vinnem. A kórházban, ahol erre sor került, egy ágyat kaptunk ketten, teljesen zsúfoltak voltak ugyanis a kórtermek” – meséli Eszter. Persze azt is rögtön hozzáteszi: mivel egyetlen éjszakáról volt szó, bárhol jó lett volna neki, a lényeg, hogy a gyereke mellett lehetett.

Kinga ennél sokkal rosszabb tapasztalatokat szerzett három évvel ezelőtt, amikor egy sámlin ülve töltött két éjszakát az egyik fővárosi kórházban, míg a fiát a belgyógyászaton kezelték. “Amikor az ember gyereke beteg, gyakorlatilag teljesen mindegy, hol van, a lényeg, hogy segíthessen neki, vele lehessen. Nem is csak az volt a méltatlan, hogy egy hokedlit kaptam, amin aludni nem tudtam, de a kórházi személyzet is gyakran érzékeltette velem, hogy útban vagyok.

A szüléseknél még ennél is nagyobb különbségek adódhatnak: néhányan zseniális kórházi tapasztalatokról, mások szörnyűségekről számolnak be. Egy biztos: aki nem kap külön szobát (azaz vagy nincs szerencséje, vagy nincs pénze erre), az még az apuka látogatását is sokszor feszengve fogadja a szobatársak miatt, főleg ha egy hatágyas kórteremben fekszik. Az, hogy mindkét szülő nyugodtan, együtt tölthesse az éjszakákat a kórházban, olyan ritka, hogy nem reprezentatív felmérésünk alatt egyetlen esettel sem találkoztunk.

Törvény pedig van rá

Bár a törvény azt írja elő, hogy minden 14 évesnél fiatalabb gyerek mellett helye van a szülőnek a kórházban, ma Magyarországon mégsem egységes a gyakorlat. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) éppen emiatt indított kampányt: azt szeretnék elérni, ha egységes és mindenhol elfogadott lenne, hogy a szülőnek a gyereke mellett van a helye a kórházban.

Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója azt mondja a Nők Lapja Cafénak: három pontot érint a kampány, amelyben a kórházi jó gyakorlatokat is gyűjtik. Újszülöttek esetében nem mindenhol egyértelmű, hogy az anya mellett az apa is ott legyen az újszülött gyereke mellett a kórházban. Másrészt szeretnék elérni, hogy egy-egy vizsgálat alkalmával ne küldjék ki a szülőket a váróterembe, mondván, a gyerek úgy nyugodtabb lesz. Végül: valamennyi kórházban alapértelmezett legyen, hogy a szülő az éjszakát a beteg gyereke mellett töltheti, ne “csak megtűrt személy legyen.”

Összesen hatvannégy intézménynek küldtek el egy kérdőívet, amelyben többek között arra kíváncsiak: mit gondolnak a kapcsolattartásra vonatkozó szabályozásról, miként szolgálják a kórház, a dolgozók és a betegek érdekét, hogyan támogatják a szülőket abban, hogy folyamatosan legyenek együtt a kórházban a kiskorú beteggel, illetve hogyan biztosítják az édesapák jelenlétét a szülésnél. Ha a válaszokat megkapják, a kiértékelést követően az egészségügyi dolgozókkal közösen javaslatcsomagot dolgoznának ki, majd végül a jogalkotókkal ülnének le tárgyalni.

A TASZ célja, hogy 2016 végére minden gyerekeket kezelő egészségügyi intézmény biztosítsa az egészségügyi törvényben foglalt jogokat, tegyék lehetővé, hogy minden szülő éjszaka is a gyermeke mellett maradhasson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top