Egészség

Modern terápiák az epilepszia gyógyításában

Az epilepszia tüneteit már több ezer éve, az ókori Kína és Egyiptom orvosai is ismerték, de kiváltó okairól akkoriban csak annyit sejtettek, hogy valamiféle agyi rendellenesség állhat a háttérben. A néphiedelem ugyanakkor gonosz léleknek, démonoknak tulajdonította a "szent betegséget", amit még a 19. században is sokszor kasztrálással és egyéb drasztikus, de hatástalan módszerrel igyekeztek gyógyítani. Ma már sokkal többet tudunk az epilepsziáról, és a modern terápiákkal a betegek 70-80 százaléka tünetmentesé tehető.
Modern terápiák az epilepszia gyógyításában

Magyarországon 50-60 ezer epilepsziás beteg él, míg európai viszonylatban a becslések ezt a számot hatmillióra teszik. Ezzel az epilepszia a második leggyakoribb agyi megbetegedés a felnőtteknél az agyi vérellátási zavarok után, a gyermekek körében pedig az első helyen áll. Sajnos még ma is létező jelenség, hogy az epilepsziás beteget tévhitek alapján hátrányos megkülönböztetéssel sújtja és kirekeszti magából a társadalom, miközben egy epilepsziás ugyanolyan értékű és képességű ember az esetek döntő többségében, mint bárki más. Rendkívül fontos tehát, hogy ezek a betegek megfelelő ellátáshoz és a gyógyulás lehetőségéhez jussanak, és lehetőséget kapjanak az epilepszia tüneteitől mentes, teljes élethez.

Szerencsére viszonylag jónak mondható ma az epilepsziás betegek helyzete, hiszen az elmúlt 2-3 évtizedben rohamléptekkel fejlődött a betegség gyógyítása mind a diagnosztika, mind a gyógyszeres kezelések és a műtéti lehetőségek területén. Jelenleg egy tucatnál is több gyógyszer áll az orvosok rendelkezésére, hogy a betegség tüneteit enyhítsék, és megfelelően beállított gyógyszeradagolással a páciensek több mint kétharmada rohamoktól mentes életet élhet.

Az antiepileptikumok (az epilepszia kezelésére használt gyógyszerek) azonban nem magát a betegséget, hanem csak annak tüneteit képesek megszüntetni a legtöbb esetben azzal, hogy csökkentik azoknak az agysejteknek az ingerelhetőségét, amelyek a különféle környezeti hatásokra izgalmi állapotba kerülnek. Ez a legtöbb, gyógyszerekkel kezelhető epilepsziás beteg számára a normális életvitel fenntartásához elegendő is, hiszen megszűnnek a rohamaik, és így korlátok nélkül illeszkedhetnek be a társadalomba.

Modern terápiák az epilepszia gyógyításában

Új lehetőségek okosgyógyszerekkel

Az elmúlt évszázadok brutális, babonákon alapuló, hatástalan “terápiáihoz” képest óriási előrelépés, de még messze nem tökéletes megoldás, hogy a mai gyógyszerek tünetmentessé tehetik a beteget. A jelenleg is folyó fejlesztések célja, hogy az új gyógyszerek olyan kezelésre adjanak lehetőséget, amelyek kiküszöbölik az akut mellékhatások ma még számottevő kockázatát, csökkentik a gyógyszerkölcsönhatások mértékét és a szervspecifikus krónikus interakciók esélyét is. Számos olyan innovatív gyógyszer áll a fejlesztés utolsó stádiumában, illetve közvetlenül befogadás előtt, amelyek személyre szabott, kíméletesebb terápiára adnak lehetőséget. Ezek az úgynevezett okosgyógyszerek a hozzájuk fűzött remények szerint az eddiginél nagyobb arányban lesznek képesek tünetmentessé tenni az epilepsziás betegeket, és nagyobb hatékonyságú, a páciens igényeit, életvitelét messzemenően figyelembe vevő terápiák előtt nyitják meg az utat.

Hatékonyabban, kevesebb mellékhatással

Az innovatív okosgyógyszerek megjelenése új eszközt ad az orvosok kezébe az epilepszia kezeléséhez, a páciensek számára pedig eddig nem remélt távlatokat nyit meg a teljes gyógyulás esélyeire. A jelenleg zajló kutatások és innovatív gyógyszerfejlesztések során ugyanis már nem pusztán az a cél, hogy a gyógyszer minél nagyobb arányban tegye tünetmentessé a betegeket, hanem az is, hogy ezt minél kevesebb mellékhatással érje el. Ezek az okosgyógyszerek már az epilepsziás működészavarban közrejátszó biológiai folyamatok mélyebb ismeretei alapján készülnek, és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az epilepsziás beteg egyéb szervrendszereinek működését, a közérzetét, a hangulatát, az aktivitását, a szellemi képességét és főként gyermekek esetében a tanulási képességeiket és magatartásukat a gyógyszeres kezelés hátrányosan ne befolyásolja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top