Egészség

3 évtizeddel is kitolható a memória romlás

A még fejlődésben lévő 15-23 éves fiatalokra rengeteg nyomás nehezedik, életritmusuk közelről sem ideális, keveset és többnyire rosszul alusznak, mely kihat teljesítményükre, ami újabb szorongásra és családi, kapcsolati feszültségre adhat okot. Az egyre komolyabb követelményeket támasztó iskolák falai között is nap, mint nap a teljesítménykényszer okozta szorongással találhatják szembe magukat. Fontos hogy támogassuk őket, mert nem mindegy, hogy mivel próbálják oldani a rájuk nehezedő nyomást.

A gyermekek életében már az általános iskolában is jelentkezik a stressz, hiszen minden nap meg kell felelniük az iskolában illetve közösségi és egyéb konfliktusokkal is szembe kell nézniük. Aztán pubertáskorban óriási változáson megy át a fiatal szervezet nem csak fizikai, hanem lelki szinten is. A gimnáziumban jó tanulmányi eredménynek még nagyobb tétje van, hiszen egyre kevesebb az államilag finanszírozott képzés, a költségtérítéses helyeket pedig igen kevés család engedheti meg magának anélkül, hogy komoly anyagi terhet vennének a nyakukba. Így a gimnazistákon szintén nagy a nyomás és ez a stressz persze az egyetemre való bekerülés után sem sokat csökken, hiszen az állami hely megtartásáért eredményeket kell produkálni. Fontos, hogy segítsünk a gyerekeknek ezeket az időszakokat átvészelni, sokat beszélgessünk velük, támogassuk és bíztassuk őket minden területen.

Stresszes fiatalok, álmatlan éjszakák. Hogyan támogassuk őket?

A tinédzserek roppant találékonyak a stressz oldásban, ami sajnos sok esetben sajnos káros szenvedélyek felvételéhez vezet: a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás a megfelelési és csoporthoz tartozási kényszeren túl a stressz oldás egy-egy formája, mely amellett, hogy feledteti a felnőtté válás és az iskolai kötelezettségek nyomásának nehézségeit, egyes körökben még menőnek is számít.

Szülőként tehát ebben az időszakban az egyik legfőbb célunk, hogy gyermekünket támogassuk és megóvjuk a káros szenvedélyektől, s bár a csoportnyomás ellen nehéz tenni, a hosszútávon, már kisgyerekkortól tudatosan alakított jó kapcsolat segítségünkre lehet. Ha kamasz, később fiatal felnőtt gyermekünk otthon meghallgatásra, támogatásra és megértésre talál, kevesebb eséllyel keveredhet rossz társaságba.

A jó alvás kiegyensúlyoz, feltölt és emlékeztet
Azt eddig is sok forrásból halhattuk és olvashattuk, hogy ahhoz, hogy ne legyünk feszültek a mindennapokban és agyunk fogékony és befogadó legyen az új információkra, azaz a tanulásra, rendszeres és elegendő minőségű pihentető alvásra van szükségünk. Szervezetünknek ilyenkor van lehetősége rendszerezni és feldolgozni azt a rengeteg információt, ami a nap folyamán ért minket.
A Perspectives on Psychological Science szakoldalon megjelent publikációban  amerikai kutatók elemezték és összegezték 50 év több mint 200 alváskutatását az alvás memóriára gyakorolt hatásának és arra jöttek rá, hogy a pihentető alvás jótékony hatása évtizedekkel később a kitűnő memória formájában is jelentkezik, vagyis akik a húszas, harmincas és negyvenes éveikben elegendő időt töltenek pihentető mély alvással, azoknak az életében akár három évtizeddel is később kezdődhet majd a memóriájuk romlani.
A stressz okozta, vagy a bioritmus felborulásából adódó alvászavarokra és feszültség oldására is egyaránt használhatóak olyan gyógynövény alapú készítmények, melyek természetes hatóanyagaiknak köszönhetően nem okoznak függőséget, így kúraszerűen is biztonságosan alkalmazhatóak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top