Egészség

Egy ágyban az ellenséggel

Az okoseszközök szinte a nap 24 órájában velünk vannak. Egyre többeknek kezdődik a napja az aktuális hírek, közösségi oldalak eseményeinek rutinszerű ellenőrzésével, s végződik egy online jóéjt-puszival. Bár a 21. században a tájékozottság elengedhetetlen feltétele a sikernek, kérdéses, vajon megéri-e, amit érte fizetünk?

Azzal eddig is tisztában voltunk, hogy a látásunkra nincsenek jó hatással a technika újabb és újabb vívmányai. Azonban az orvostudomány már az egészségünk további területeire gyakorolt hatásait is elkezdte vizsgálni. Eddig csak az éjszakai használatról tartották úgy, hogy negatívan befolyásolja az emberi szervezetet, de az újabb kutatások eredményei arra engednek következtetni, hogy a nappali elektronikai hatások is ugyanúgy felborítják az ember bioritmusát.

 Egy ágyban az ellenséggel

Áloműző kütyük
Akárcsak a televízió, a gyakran az ágyba is becipelt laptopok, tabletek és okostelefonok is olyan frekvenciatartományú fényt bocsátanak ki, mely elalvás előtt fokozottan káros hatással van a szervezetre. Ez a “kék fény” jelentékenyen gátolja a melatonin hormon termelődését, mely elalvási nehézségekhez, nyugtalan alváshoz, ezáltal csökkent teljesítőképességhez vezet.

Norvég tudósok megállapították, hogy nemcsak a lefekvés előtti, de a nappali elektronikuseszköz-használat is befolyásolja az éjszakai pihenésünk minőségét. A legújabb norvég kutatás eredményei legalább is ezt bizonyítják. A 2015 februárjában publikált norvég tanulmányban 9846 16 és 19 év közötti fiatal vett részt, akiknek felmérték az alvási és különböző internet- és elektronikuseszköz-használati szokásait.
 
Mari Hysing, a kutatás vezetője az eredményeket összefoglalva azt nyilatkozta, hogy minél több időt tölt valaki képernyő előtt, annál kevesebbet alszik éjszaka, és annál nehezebben merül álomba. Az ilyen bioritmusunkra veszélyes eszközök például a televízió, a számítógép, a tablet, az okostelefon és minden olyan egyéb készülék, ami elektromos hullámot bocsát ki.

Se velük, se nélkülük

Az alvászavar, bár egyszerű kellemetlenségnek tűnhet, számos betegség, például a vérnyomás, szívbetegség vagy a diabétesz kiváltó oka lehet. Ugyan a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, hogy száműzzük az elektronikai eszközöket a hálószobából, ezt, valljuk be, ma már szinte képtelenség megtenni. Megszoktuk, kikapcsolódást jelent, vagy éppen a munkahelyi határidők miatt egyszerűen kényszerűségből is ott ragadnak éjjeliszekrényünkön.

Mit tehetünk, hogy jobban aludjunk?

Ha képtelenek vagyunk lemondani elektronikus családtagjainkról és a mindennapi rohanó életmódunk sem teszi lehetővé a szükséges életmódbeli változtatásokat,  akkor egyéb módon is támogathatjuk szervezetünket. Napjainkban egyre több olyan, szinte kizárólag természetes hatóanyagot tartalmazó gyógynövényalapú készítmény létezik, melyek biztosítják a minőségi alvás minden feltételét túlstimulált szervezetünk számára. Amellett, hogy hatékonyak, természetes összetevőiknek köszönhetően szinte teljesen mellékhatásmentesek és nem okoznak bódultságot, függőséget vagy megvonási tüneteket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top