Egészség

Méhnyakrákszűrésre készülsz? Egyeztess a védőnőddel!

A napokban közel 32 ezer nőnek küld méhnyakrákszűrésre invitáló levelet az ÁNTSZ. A névre szóló meghívót azoknak a 25 és 65 év közöttieknek postázzák, akik jogosultak az ingyenes vizsgálatra, és olyan településen élnek, ahol elérhető a védőnői méhnyakrákszűrés.

A program célja, hogy a védőnők bevonásával minél többen vegyenek részt az ingyenes szűrővizsgálaton. A védőnők egy képzést követően önállóan végezhetnek méhnyakrákszűrést a védőnői tanácsadókban.

A program keretében elsősorban olyan védőnők jelentkezését várták, akik ötezer főnél kisebb településen dolgoznak, így azok számára is helyben elérhetővé válik a vizsgálat, akiknek korábban ezért távolabb kellett utazniuk. A most vizsgálatra hívott nőknek a lakóhely szerint illetékes területi védőnővel kell időpontot egyeztetniük. A  méhnyakrákszűrés fájdalommentes, egyszerű vizsgálat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top