Egészség

Az oltott gyerekeket is veszélyezteti a védőoltás mellőzése

Ha a szülők megkapják a döntés lehetőségét, az néha lavinát indíthat el. Például az oltások mellőzése újra visszahozhat egy olyan betegséget, ami már nem jelentett komoly veszélyt.

A 15 hónapos gyerekek Kaliforniában is megkapják a mumpsz-kanyaró-rubeola oltást, az erről szóló törvény azonban hagy egy kibúvót: ha ez a szülők meggyőződésével ellentétes, akkor kikerülhető.

Tavaly decemberben kanyarójárvány tört ki a kaliforniai Disneylandben. Eddig 34 kaliforniai fertőzöttnél ellenőrizték, hogy be vannak-e oltva, s mint kiderült, csak öten kapták meg a védőoltást.
Tehát szoros kapcsolat lehet az oltásellenes mozgalmak és a járvány kitörése között. Egy kutatás kimutatta, hogy az oltásellenes szülők nagyrészt azonos körökbe tartoznak, és legtöbbször jól ismerik egymást, ez pedig tovább növeli a járvány kitörésének kockázatát, hiszen ha valaki megkapja a betegséget, könnyen továbbadja a szintén be nem oltott társainak, a vírus megerősödik, és már az oltottakra is nagyobb veszélyt jelent, ezt mutatja a kanyarós példa is.

Forrás: washingtonpost.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top