Gasztro

3 egészséges lencsés étel, hátha pénzt is hoz

Lencsét eszünk szilveszterkor, hogy sok pénz teremjen a bukszánkban az új évben. Ám a lencse sokkal inkább az egészségünket szolgálja, mint a pénztárcánkat.

Érdemes egész évben megtartani azt a szokásunkat, hogy lencsét együnk, szerencsére van élet a lencsefőzeléken túl, és sokféleképpen el is készíthetjük magunknak nemcsak szilveszterkor, hanem hétköznapokon is.

Neked jó a lencse

Ha ránézel a lencsére, jusson eszedbe, hogy ebben a kis hüvelyes növényben remekül keveredik a sok lassan emésztődő fehérje és összetett szénhidrát. Nagy mennyiségben tartalmaz vízben oldható élelmi rostot, ezzel pedig megelőzi a hirtelen vércukorszint-emelkedést. Márpedig nem tesz jót nekünk, ha ingadozik a vércukrunk, mert akkor hajlamosak vagyunk összevissza enni, állandóan éhesnek lenni. Ha épp az alakunkra szeretnénk vigyázni vagy pont fogyni, akkor ezt nem akarhatjuk, inkább barátkozzunk össze a lencsével, garantáltan jó hatással lesz a nadrágméretünkre. Ehhez nem utolsósorban még az is hozzájön, hogy a rostoknak köszönhetően a koleszterinszintünket is rendben tartja, csökkenti, s híres szívvédő hatásáról is. Úgyhogy összegezve: egyszerre fogyhatunk vele, és még a szívünk is egészséges marad, nem is várhatunk többet egy növénytől.

3 egészséges lencserecept

Álljon itt három olyan lencsés étel receptje, aminek semmi köze a szilveszterhez, hanem direkt a hétköznapi vacsorának alkalmas. A lencsék közül a legkedvencebb a vörös lencse, mivel sokkal gyorsabban elkészül, mint barna társa, így könnyen kezelhető, és nyugodtan kitalálhatjuk egyik percről a másikra, hogy egy jó lencsés ételt vacsoráznánk.

Vöröslencse-fasírt fokhagymás joghurttal

Hozzávalók:

  • pár csipet só
  • 1 tojás
  • ízlés szerint bors
  • fél csokor petrezselyemzöld
  • 15 dkg vörös lencse
  • 1 ek. zabpehely
  • 10 dkg főtt rizs

Mártogatós:

  • pár csipet só
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kk. citromlé
  • 0,5 l natúr joghurt

A vörös lencsét megfőzzük annyi vízben, amennyi ellepi. Amikor puha, leöntjük róla a maradék vizet, és leturmixoljuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a főtt rizst, a tojást, az apróra vágott petrezselymet, a lisztet. Szilikonos minimuffinsütő mélyedéseiben elosztjuk a masszát, és 180 fokon 35-40 percig sütjük. A mártogatós elkészítése nem ördöngösség: a joghurtba reszeljük a fokhagymát, majd sózzuk, citromlével ízesítjük.

Ne csak szilveszterkor egyél lencsét

Lencsesaláta fetával és paradicsommal

Hozzávalók 4 személyre:

  • 20 dkg lencse
  • 10 dkg fetasajt
  • 3 paradicsom
  • 10 cm póréhagyma
  • 1 csokor petrezselyem, apróra vágva
  • 0,5 dl olívaolaj
  • 1 dl almaecet
  • só, bors, babérlevél
  • 1 fej hagyma a főzővízhez

Az előzőleg beáztatott lencsét sóval, babérlevéllel és egész hagymával ízesített vízben puhára főzzük. Leszűrjük, és lehűtjük. A póréhagymát apróra vágjuk, összekeverjük egy csipet sóval, frissen őrölt fekete borssal, az ecettel és az olívaolajjal. Ebbe beleforgatjuk a lencsét, majd hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot és a hasábokra vágott fetát. Apróra vágott petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Ne csak szilveszterkor egyél lencsét

Vöröslencse-krémleves füstölt paprikával

Hozzávalók:

  • 30 dkg vörös lencse
  • 2-3 ek. olívaolaj
  • 1 szál póréhagyma
  • 1 szál szárzeller
  • 5 dkg sárgarépa
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kk. paradicsompüré
  • 1 kk. őrölt római kömény
  • 2 kk. csípős füstölt paprika
  • 1 l zöldségalaplé (sótlan)
  • 2 citrom leve
  • 2 dl török joghurt (10%-os, ha nincs, a tejföl is jó)

Gyors, keleties ízvilágú leves, ami bizony azért laktat is. Viszont nagyon könnyű elkészíteni. Mosd meg a lencsét jó alaposan. Darabold fel a zöldséget közepesre. Az olívaolajat hevítsd fel, tedd bele a zöldségeket, a római köményt, és együtt hevítsd fel alaposan. Tedd hozzá a lencsét is, hevítsd azt is át. Add hozzá a paradicsompürét, és így, együtt pirítsd még pár percig. Tedd bele a füstölt paprika egy részét (a többit tartsd meg a tányért dekorálni). Öntsd fel a zöldségalaplével, hogy jól ellepje.

Körülbelül fél óra alatt minden puhára fő, ha a levét nagyon felszívta volna főzés közben, akkor pótold vízzel. Ha kész, sózd meg, majd egy mixerben pürésítsd az egészet (botmixer is lehet, csak ne fröcsögjön!). Ekkor jöhet bele a citromlé, hígítja is kissé, de könnyíti is. Tálaláskor tégy rá a joghurtból, és szórd meg a füstölt paprikával. Aki szereti, tehet rá egy kiskanálnyi extra szűz olívaolajat is, de szerintem fölösleges.

Ne csak szilveszterkor egyél lencsét

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top