Egészség

Világszenzáció: elkészült az ebola elleni védőoltás

Az amerikai Johnson & Johnson cég bejelentése szerint elkészítették az Ebola-vírus elleni védőoltást. Azt egyelőre nem tudni, hogy a vakcina milyen gyorsan fejti ki védő hatását, s azt sem, hogy ez a védelem élethosszig tart-e.

Jelentős előrehaladást ért el az Ebola elleni küzdelemben az amerikai Johnson & Johnson (J&J). Elkészítették a vírus elleni védőoltást, melyet heteken belül élesben fognak kipróbálni Észak-Amerikában, Európában és Afrikában – olvasható a hvg.hun.

Az Ebola “Zaire” törzse elleni védelem nemzetközi teammunka eredménye lesz: a hollandiai székhelyű vakcinakutató és -fejlesztő cég, a Crucell hozta össze az elsődleges immunizálást nyújtó oltást. A dán székhelyű Bavarian Nordic társaság pedig a védelemhez szükséges emlékeztető szérumot gyártotta le.

Több millió oltóanyag készülhet a következő években

A J&J részéről egymillió ampulla gyártását ígérik a jövő évre, közülük 250 ezer darab májusig el is készül, ami elegendő lesz a széles körű klinikai kipróbáláshoz. Amennyiben szükséges, 2016-ban 2-4 millió adag oltóanyagot lesz képes előállítani a J&J – ígérik a cégnél.

Azt még nem tudni, hogy az oltóanyag milyen gyorsan – napok vagy esetleg hetek alatt – fejti ki védő hatását, s azt sem, hogy élethosszig tart-e.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top